NB III.

2021.02.24. 10:11

Inkább felfelé tekintgetnének Sényőn

A sényőiek szeretnék, ha április közepére megnyugtató pozícióban állnának.

MK

Boros Dávidék a Szparival is edzettek a felkészülési időszakban

Fotó: Pusztai Sándor/KM-archív

Az időjárás azt mutatja, hogy véget ért a hosszú tél, és így van ez az NB III.-as labdarúgócsapatok életében is, hiszen vasárnap folytatódik a bajnokság. A harmadosztályú gárdák legutóbb december 6-án játszottak tétmeccset, így pihenésre, és alapos felkészülésre is volt idő.

Egyre frissebbek

– Hat hét volt az alapozás, ebből két hétig napi kétszer edzettünk, és elutaztunk egy rövid edzőtáborozásra Abaújszántóra – foglalta össze a felkészülési időszakot Imrő László, a sényői edzőpáros tagja.

– Az edzéseket meg tudtuk tartani, egyik sem maradt el az időjárás miatt, szerencsére hosszabb ideig tartó betegség sem hátráltatta a csapatot, csupán kisebb sérüléseink voltak. Nyolc felkészülési mérkőzést játszottunk, ezekkel kapcsolatban van hiányérzetünk, nem feltétlen az eredmény, inkább a játék miatt. Voltak azért jó mérkőzések, de akadtak kevésbé jók és egy nagyon rossz is.

Kíváncsian várjuk, hogy a bajnokság kezdetére milyen állapotba kerültünk, reméljük, jó formába hoztuk a fiúkat.

– Egyébként az utóbbi nyolc-tíz napban már lényegesebben frissebben és gyorsabban mozogtak, mint előtte, ez az utolsó felkészülési meccsünkön is így volt már.

Télen eligazolt Lakatos László (Tiszaújváros), Szokol Zsolt (Nyíregyháza) és Páll Zsombor (III. Ker. TVE), érkezett a DVTK II.-től a 20 éves Budaházi Levente, a Nyíregyháza Spartacustól kölcsönbe jött a szintén 20 éves Magyar Gábor, valamint lejárt a tarpai kölcsönszerződése a 18 éves Barta Gábornak.

– Budaházi Levente nem ismeretlen számunkra, hiszen a megyéből származik, innen került el a diósgyőri akadémiára, ahol többször láttuk már ellenünk is játszani – beszélt az edző az új játékosokról. – Barta Gábor a megyei bajnokságban több lehetőséghez jutott az előző fél évben, de azt látni kell, hogy az NB III.-ban nagyobb kihívások várnak rá, kíváncsian várjuk, mit tud nyújtani ezeken a mérkőzéseken. Fiatal játékos, de ha a fejlődése töretlen marad, akkor szép jövő előtt áll. Magyar Gábor a Nyíregyháza Spartacus színeiben az NB II.-ben is bemutatkozott már. Tőle is sokat várunk, fél évre került kölcsönbe hozzánk, reméljük, ez idő alatt is sokat hozzá tud tenni a csapat játékához és eredményes szerepléséhez.

Nehéz kezdés

A Sényő a 7. helyről várja a folytatást.

– Nehéz és hosszú tavasz vár ránk. Viszonylag rövid idő alatt tizenhét mérkőzésünk lesz, ebből tízszer idegenben, hétszer hazai pályán játszunk. Már a szezon kezdete sem lesz sétagalopp, mert információnk szerint a Mezőkövesd II. nagyon bent akar maradni, majd találkozunk a BVSC-vel, az Egerrel és a Putnokkal. Szeretnénk április közepére annyi pontot szerezni, hogy ne kelljen a tabella alsó felét nézegetni, onnantól teher nélkül játszhatnánk azért, hogy minél előrébb végezzünk – zárta szavait Imrő László.

MK


Labdarúgás: NB III.

A Sényő sorsolása

22. forduló, február 28.: Mezőkövesd II.–Sényő. 23. forduló, március 7.: BVSC- Zugló–Sényő. 24. forduló, március 14.: Sényő–Eger. 25. forduló, március 21.: Sényő–Putnok. 26. forduló, március 27.: Tállya–Sényő. 27. forduló, április 4.: Sényő–Hatvan. 28. forduló, április 11.: Füzesgyarmat–Sényő. 29. forduló, április 14.: Sényő–Gyöngyös. 30. forduló, április 18.: Jászberény–Sényő. 31. forduló, április 25.: Sényő–Diósgyőr II. 32. forduló, április 28.: Debreceni VSC II.–Sényő. 33. forduló, május 2.: Sényő–Tiszaújváros. 34. forduló, május 9.: Sajóbábony–Sényő. 35. forduló, május 12.: Kisvárda II.–Sényő. 36. forduló, május 16.: Cegléd–Sényő. 37. forduló, május 23.: Sényő–Tiszakécske. 38. forduló, május 30.: Balassagyarmat– Sényő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában