amerikai foci

2021.03.11. 10:11

A spártai harcosok minden nehézséggel megküzdenek

A körülmények nem ideálisak, de a levelekiek várják a rajtot.

MK

A Levelek Spartans AFC csapata

Fotó: egyesület

Tavaly nyáron beszámoltunk róla, hogy a Nyíregyháza Tigers után újabb amerikaifoci-csapat született a megyénkben. A Levelek Spartanst alapító Szépe József akkor beszélt az egyesület megalakulásának hátteréről, ezúttal már arról írhatunk, hogy az újoncgárda áprilisban megkezdi az első szezonját.

A vírus közbeszólt

A Spartans a Divízió II.-ben szerepel a következő idényben, eredetileg négy ellenféllel találkozott volna, ám az egyik csapat visszalépett, így a levelekiekre két hazai és két idegenbeli mérkőzés vár.

A keretet többek között tizenöt korábbi Tigers-játékos alkotja, öt-hat helyi fiatalember, akik most ismerkednek a sportággal (a vírushelyzetben kevés lehetőség volt toborozni), valamint csatlakoztak néhányan más városokból, például Debrecenből, Dabasról és Székesfehérvárról. Utóbbi játékosok nincsenek itt minden héten, de az edzők a tőlük telhető módon igyekeztek úgy alakítani a programot, hogy mindig meglegyen az a létszám, amivel van értelme munkát végezni.

A csapat 25-30 főt számlál, ami közel sem ideális, mert egy sérülés- vagy betegséghullám problémát okozna, ettől függetlenül Szépe József „fiai” állnak a kihívás elé.

– Az egyesület megalakulása óta keményen dolgozunk azon, hogy képesek legyünk versenyképes csapattal felállni a bajnokság rajtjára – fogalmazott Szépe József.

– Nagyon hálásak vagyunk a leveleki önkormányzatnak a szíves fogadtatásért és a segítő, támogató közreműködésért, bízunk benne, hogy meg tudjuk hálálni a belénk fektetett bizalmat. Meglehetősen nehéz volt összerakni a felkészülési időszakot úgy, hogy a vírushelyzet miatt megkövetelt biztonsági előírásokat szem előtt tartva is eredményesen dolgozzunk. Idáig sikerült, a nyári edzőmeccsünk lendületét meglovagolva készültünk, de sajnos a vírus most elért hozzánk is, emiatt jelentősen át kellett variálni az edzéseket, és a szezon kezdete előtt teljes átszervezésre van szükség. Szerencsétlen a helyzet, mert sokáig pályánk nem volt, amikor megvan a lehetőségünk, akkor meg a vírus miatt nem tudunk úgy edzeni, ahogy szeretnénk.

A támadókat Szépe József, a védelmet a Monorról szerződtetett Szentpétery Alexander vezeti. A szakemberek mellett a csapat nagy része is „látott már közelről meccset”, ám mint Szépe mondja, a Spartans nem ebben a kiírásban szeretne nagyot villantani.

Az utánpótláson a hangsúly

– Elsődleges célunk az idei felnőttbajnokságban, hogy tisztesen helytálljunk. A felnőttnevezést kicsit a szükség szülte, de élvezni fogjuk a szezon minden percét. Az évünk súlyponti kérdése az U19-es korcsoport toborzása lesz, nagyon szeretnénk idén nyáron elindítani az U19-es csapatunkat, amiben elsősorban a helyi, környékbeli fiatalokra számítunk. Hosszú távon ez jelenti a fennmaradást. Bízunk abban, hogy eredményes évünk lesz, részünkről minden tőlünk telhetőt elkövetünk ennek érdekében – zárta szavait Szépe József.

MK


Sorsolás

A Levelek Spartans 2021-es alapszakasz-mérkőzései a Divízió II.-ben

04. 11.: CFS Guardians–Levelek Spartans

04. 24.: Levelek Spartans–Újpest Bulldogs

05. 08.: Levelek Spartans–Dak Acél Gorillaz

06. 27.: Jászberény Wolverines–Levelek Spartans

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában