autósport

2021.03.23. 10:31

Kiss Norbert a szimulátorból már az igazi kamionba ülne

Érdemkereszt és nyolcból hat, eredményes és emlékezetes március.

ML

Remélhetőleg az igazi versenypályákon is ilyen képeket láthatunk, azaz élne Kiss Norbert

Fotó: révészTRC

Tavaly a pandémia nagyon sok sportágban rúgta fel a terveket, így például a kamionosok Európa-bajnokságán is. Mindössze két hétvégén vetélkedhettek a pilóták, a hét futamból négyet nyert meg Kiss Norbert. Remekül debütált a Révész Truck Racing Team színeiben a kétszeres kamionos Európa-bajnok, ám nem hirdettek végeredményt. A borúra aztán jött a derű, hiszen az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján ő lett az év magyar autóversenyzője.

A március szintén nagy sikereket és elismerést hozott. A hivatalos megfogalmazás alapján: „Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére a magyar autósport területén elért kimagasló eredményei elismeréseként Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző részére a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozza.”

– Természetesen nagyon boldog vagyok, és nagyon büszke, hiszen ez hatalmas elismerés – mondta érdeklődésünkre Kiss Norbert.

Révész Bálint

– Nagyon megtisztelő, örülök annak, hogy ilyen magas szinten is elismerik azt, amit csinálok, csinálunk. Ez többes szám, hiszen az autósport abszolút csapatsport, egy olyan remek háttér nélkül, mint amit a Révész Truck Racing Team biztosít, nem lehetne ilyen eredményeket elérni. Amikor a járványhelyzet megengedi, akkor át is vehetem ezt a rangos díjat.

,,Gratulálunk Norbinak, a csapat és a Révész cégcsoport nevében. Nagyon örülünk a sikereidnek, amelyeknek mi is részesei lehetünk, büszkék vagyunk, hogy ilyen fantasztikus versenyző lehet a csapatunk tagja. Bízunk benne, hogy sok évi közös munka és siker vár még ránk. Ezt megannyi magyar himnusz fogja majd kísérni a hazai, európai versenypályákon” – tette közzé Révész Bálint, a Révész ­Holding Zrt. elnöke, tulajdonosa.

Sokat kellett tréningezni

Az emlékezetes március a versenypályán – sajnos nem igazin – is nagy sikert hozott. Norbert is indult a Digital ETRC szimulátoros sorozatán. A résztvevők négy pályán (Hungaroring, Nürburgring, Le Mans Bugatti, Jarama) két-két futamot teljesítettek. Norbi a nyolc futamból hatot nyert meg, így zárt az élen.

Kiss Norbert

– Azok szervezték azt a sorozatot, akik az igazi kamionos Európa-bajnokságot is – részletezte az eseményt a kétszeres Európa-bajnok.

– Mindenki otthon, a saját szimulátorában ülve versenyzett az interneten keresztül valós időben a riválisokkal. Egy remek szimulátort állítottunk össze, ami igen élethű volt. Amennyiben valaki magas szintű szimulátort szeretne építeni, az milliókba kerülhet. Belépő szinten pár százezerből el lehet kezdni a versenyzést.

– A futamokra természetesen készültem, és a szimulátoros versenyekre nagyon sokat kell gyakorolni, mert nincsenek tesztmegkötések. Akkor ülhetsz be a szimulátorodba, amikor akarsz, nincs korlátozás a tesztelésben. Éppen ezért a rendes versenyzéshez képest sokkal több gyakorlást igényel. Én is sok-sok órát gyakoroltam.

Misanóban kezdenének

A szimulátoros bajnoki sorozat tehát véget ért. Ez is remek volt, de az igazi a rendes pályán, vaélódi kamionban ülve versenyezni. Ezt nem csak Norbi várja már nagyon. Az Európa-bajnokság a tervek szerint hét futamból állna, az első május végén az olaszországi Misanóban lenne, a következő júniusban a Hungaro­ringen, az utolsó pedig október elején a spanyolországi Jaramában.

– Természetesen már nagyon várom, várjuk az igazi versenyeket, főként a tavalyi eredmények alapján. A versenynaptár elkészült, remélhetőleg minden futamot meg is lehet majd rendezni. Ez persze a járványügyi helyzettől is függ. Úgy tervezzük, hogy hamarosan szeretnénk kimenni a Hungaroringre tesztelni, és megkezdhetjük az idei szezont.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában