atlétika

2021.03.19. 08:49

Messzire repüljön az a diszkosz!

Szikszai Róbert egyéni csúcsot és olimpiai indulást jelentő világranglista-helyezést szeretne.

ML

Szikszai Róbert a tréningeken már túlszárnyalta a hatvannégy métert

Fotó: olvasónktól

Ami a helyezést illeti, jól kezdte az idei szezont Szikszai Róbert, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott diszkoszvetője. A napokban a szombathelyi téli dobóbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott. Ez dicséretes, ám méterekben elmaradt a várakozástól, hiszen a 60,35-nél jóval nagyobbakat dobott edzéseken.

Túlságosan hűvös volt

– Az aranyéremmel természetesen elégedett vagyok, de jobb eredményre számítottam. Sajnos nagyon hideg volt, amit én nem szeretek, ez is szerepet játszhatott abban, hogy 61 méter alatti teljesítménnyel nyertem, pedig edzésen itthon 64 méter fölött dobtam.

Robi is részese egy kiemelt projektnek. A Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Program célja a sportágak népszerűsítése, a versenyre pedig minél nagyobb létszámú és eredményes magyar keret kialakítása. Ennek tagjai havonta közös edzőtáborozáson vesznek részt, igaz, az idén ezek különböző okok miatt elmaradtak. Szerencsére ettől függetlenül jó formában van Kerekes László tanítványa.

Úgy vélem, összességében jól sikerült a felkészülés, bízom benne, hogy ez majd a versenyeken is megmutatkozik

– folytatta a beszélgetést Szikszai Róbert. – Ami ezeket illeti, még elég sok a bizonytalanság. A hétfőre Portugáliába tervezett téli dobó Európa-kupa elmaradt, pedig ott már szerettem volna egy jó eredményt elérni. A hírek szerint ezt eltolták májusra, és Horvátországban lesz.

– A versenyek nagyon fontosak, mert csak azokon lehet teljesíteni az olimpiai kvalifikációt. A méterhatár 66 méter. Azok, akik ezt nem tudják elérni, a World Ranking, azaz a világranglista alapján szerezhetnek kvótát, összesen harmincketten jutnak ki. A versenyeket hat kategóriába sorolták, és a legrangosabbakon pluszpontokat adnak. Tehát az a fontos, hogy a jó eredményt rangos versenyen kell elérni. A többin is össze lehet gyűjteni az elegendő pontszámot, ilyen versenyek itthon is lesznek.

A számítás kissé bonyolult, a legjobb öt eredmény átlaga számít, egy-egy nagy dobással jelentősen javítható az átlag.

Edzéseken jól megy a dobás

– Nagyon szeretném megjavítani az egyéni rekordomat, ami 64 méter 37 centi. Az edzéseken most 64 körül szoktam dobálni, úgy vélem, egy 64,5 körüli elegendő lehet az olimpiához – így a diszkoszvető.

Szikszai Róbert és a kiemelt programban szintén érintett klubtársa, a súlylökő Tóth Balázs csütörtökön a fővárosban orvosi vizsgálaton esett át.

Az aznap megkapott eredmények alapján – néhány laboreredményre még várni kell – mindkettőjük értékei rendben voltak, így a lehetőségekhez mérten gőzerővel folytathatják a felkészülést. Ez csütörtökön már meg is történt, hiszen hazaérkezve Nyíregyházára délután már edzettek is.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában