Hübner Nyíregyháza BS

2021.04.13. 09:32

A második félidőre jobban figyeltek

A nyíregyháziak a Vasassal találkoznak az elődöntőben.

MK

Emmanuel Ubilla a 24 pontja mellett 9 gólpasszt és 9 lepattanót jegyzett

Fotó: KM-archív/Pusztai Sándor

Ahogy abban bíztunk, a Hübner Nyíregyháza BS a lehető legrövidebb idő alatt letudta az NKA Pécs elleni bajnoki negyeddöntőt, és 3–0-s összesítéssel bejutott a legjobb négy közé. Mint ismert, az első mérkőzés még picit döcögős volt, de a Cápák így is nyertek 81–71-re, a második összecsapást 103–59-re húzta be a Blue Sharks, míg a vasárnapi, harmadik találkozót 92–68-as eredménnyel abszolválta.

A Rátgéber Akadémia együttese az utolsó meccsen egy félidőig bírta tartani esélyesebb ellenfelét, majd a nyíregyháziak a második húsz percben már sokkal jobban védekeztek, és idővel kifejezetten látványosan kosárlabdáztak.

Feljavult a védekezés

A hazai pontokért ezúttal Emmanuel Ubilla (24), Mohácsi Máté (17), Bazsó Brúnó (15) és Tóth Gergely (15) felelt leginkább.

– A harmadik mérkőzés hasonlított az elsőhöz – értékelt Borisz Maljkovics vezetőedző. – Azt gondolhatta a csapat, hogy talán könnyen fogunk nyerni, hiszen vezetünk a párharcban kettő nullára, pedig minden győzelemért harcolni kell. Lazán kezdtünk, majd a második félidőt már komolyabban vettük, és helyreállt a játékunk.

Jól védekeztünk, íratlan szabály, hogy ha az rendben van, akkor jobb lesz a támadás is.

– Gyorsabban átmentünk védekezésből támadásba, a zóna ellen jól járattuk a labdát, tiszta helyzetekből dobhattunk, összességében rendben volt a második félidő. Most már lehet készülni a Vasasra.

Noha a fővárosiak is 3–0-val léptek át a Salgótarjánon, az elődöntő csak április 24-én kezdődik. A BKG ugyanilyen aránnyal ment tovább a Honvéd elleni párharcból, míg a MAFC–Veszprém párviadalt előbbi vezeti 2–1-re.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában