NB III.

2021.04.16. 09:05

Az eddigi legjobb eredmény

A sényői győzelem és a kisvárdai vereség is biztató volt.

MK

Fotós: DODO FERENC

Fotós: DODO FERENC

Egyre jobban kiegyenesedik a sényői csapat, ennek bizonyítékaként az NB III. legutóbbi, szerdai fordulójában újabb győzelmet aratott: a Fiumei Viktor, Imrő László edzette együttes a Gyöngyöst 1–0-ra felülmúlva szerezte meg a tavaszi második sikerét.

– Az eddigi eredmények közül ennek örülök a legjobban, mert végre kapott gól nélkül hoztuk le a meccset – értékelt Fiumei Viktor. – A csapat erejét mutatja, hogy kevésbé jó játékkal is győzni tudtunk. Az első félidőben az ellenfelet támogatta a szél, ám csak meddő mezőnyfölényben focizott, óriási helyzetekkel nem riogatta a kapunkat. A szünetben cseréltünk kettőt, ami jól sült el, mert az egyikőjük a gólpasszt adta, a másikójuk a gólt szerezte, de összességében is elmondható, hogy a cserék új lendületet hoztak a játékba. Látszott a csapaton, hogy nehéz, küzdelmes hétvégi mérkőzésen van túl, emiatt tompább volt, de megoldottuk így is.

Bizonyítottak a fiatalok

A 19 éves átlagéletkorú kezdővel kiálló Kisvárda II. helytállt a listavezető Tiszakécske vendégeként, de egy bombagóllal a hazaiak szerezték meg a győzelmet (1–0).

– A mérkőzést látva megvolt a reális esélyünk arra, hogy akár a győzelmet is megszerezzük, de a döntetlen mindenképpen kézzelfogható közelségben volt – mondta a meccsről Kocsis János, a várdaiak trénere.

Hasonló a szánk íze, mint az Eger elleni mérkőzés után, ott még jobban sikerült az ellenfél fölé nőni.

– Most minimum egálba kerültünk, a kezdeti nehezebb húsz perc után fokozatosan vettük fel a ritmust, pont akkor kaptuk a gólt, amikor már abszolút nem volt benne. Mindenképp biztató, hogy ennyi fiatalunk pályára tudott lépni. Mivel az első csapat a kupában játszott, nem volt esély visszajátszókra, de a mi alapkeretünkből is hiányzott három-négy ember. Rengeteg 2003-as, 2002-es fiatal kapott lehetőséget, a pályára lépők bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, szép jövő előtt állnak, ami nagyon fontos a klub szempontjából.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában