szparika

2021.04.11. 14:45

Ismét iksz a keleti derbin

A Loki vezetett, a Szpari a kilencvenhatodik percben tizenegyesből egyenlített.

Fotó: KOVACS PETER

Pandémia nélküli időszakban több ezer debreceni és nyíregyházi fociszurkoló hagyat volna ki a vasárnapi ebédet. Most nem kellett, mert aki akarta, a húsleves kanalazás közben nézhette a két együttes találkozóját. A másodosztályú focibajnokságban a rangadók fordulója volt a mostani, hiszen az első hat helyezett egymás ellen játszott. a listavezető Debreceni VSC az ötödik helyen tanyázó Szparit fogadta.

A Nagyerdei Stadionban a legutóbb a Dorogtól kikapott Loki piros szerelésben, a Budaörsöt egy ötössel hazaküldő Szpari pedig fehérben játszott. A Szpari nyolc meccsen volt veretlen, hét találkozón gólt sem kapott és hatszor nyert. Az új szakmai stáb, Toldi Gábor és Huszti Szabolcs irányította Loki a hét meccséből hármat elveszített – korábban Kondás Elemér vezetésével huszonnégy meccsen szenvedtek három vereséget.

 

A házgazda kezdett nagyobb elánnal, majd kétszer is izgulhattak a kispadjukon ülök. Előbb Paku Roland szögletét fejelte Papucsek Barna a jobb sarok felé, ám Gróf Dávid nagyot védett. Nem sokkal később Yasin Hamed ugrott meg a jobbösszekötő helyén, belül ketten is érkeztek ám ő lőtt, sajnos mellé.

A félidő derekán Bódi Ádám lövését fogta biztosan Fejér Csongor Béla. Később egy szögletet követően Kinyik Ádám hat méterről fejelt fölé. Miként Hornyák Marcell tette ugyanezt Gresó Mátyás szabadrúgás után. Egy szép debreceni akció végén Szécsi Márk jó helyzetben lőtt és Bódit találta el. A hajrához közeledve góllá érett a debreceniek fölénye, Korthut Mihály használta ki Szokol Zsolt figyelmetlenségét. A másik kapu előtt Gresó távoli bombáját tenyerelte szögletre Gróf.

A szünetben cseréltek a nyíregyháziak, Jánvári helyére Svedyuk Alex érkezett a védelem bal szélére. A Szpari továbbra is visszább állt és kontrákra rendezkedett be. Az egyik végén Hamedet az utolsó pillanatban érte utol és szerelte Korhut. Mindkét csapat cserélt, Gálhidi György kettőt is jelezve ezzel, hogy nem akar beletörődni az eredménybe. Szokol jóvá ette hibáját mert nagy helyzetben mentett Szécsi elől. A hajrá kezdetén előbb Bárány lövését védte Fejér, majd Szokol fejesét Gróf. És miként Nyíregyházán ismét főszereplő volt a vendégek kapusa. Akkor a nyíregyházi tizenhatoson belül szabálytalankodott, ám a játékvezető nem fújt és Pintér pedig egyenlítetett. Most a négy perces ráadás kezdetén Gróf leterítette a labdát elfejelő Farkas Aurélt. Mindkettőjüket ápolni kellett, majd hosszú percek után jöhetett a büntető, amit Gresó értékesített. A hosszabbítás ráadásában is voltak hazai helyzetek, szerencsére Fejér ismét produkált egy bravúrt. Aztán a vendégek nagy örömére a századik percben véget ért a találkozó.

Így miként Nyíregyházán most is a hosszabbításban egyenlített a vendégcsapat, így az őszihez hasonló eredmény született.

Labdarúgás: NB II., 32. forduló

Debreceni VSC-Nyíregyháza 1-1 (1-0)

Nagyerdei Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Kovács (Becséri, Csatári).

DVSC: Gróf – Bévárdi, Pávkovics, Kinyik, Korhut – Haris, Dzsudzsák – Pintér (Bényei, 85.), Ugrai (Bárány, 63.), Bódi – Szécsi (Sós, 89.). Vezetőedző: Toldi Gábor

Nyíregyháza Spartacus: Fejér – Szokol, Papucsek, Jánvári (Svedyuk, a szünetben), Fodor – Márkus (Farkas, 84.) – Hamed (Györgyi, 76.), Szabó B. (Kalocsai, 65.), Paku, Gresó – Hornyák (Zamostny, 65.). Vezetőedző: Gálhidi György.

Gól: Korhut (39.), illetve Gresó (96., 11-esből)

39. perc: Bódi jobbról lőtt a kapu elé, a Szokol Zsolt mögött érkező Korut Mihály 3 méterről a jobb sarokba fejelt, 1-0.

91. perc: Gróf terítette le a labdát elfejelő Farkast, amiért jogosan ítélt tizenegyest a játékvezető.

96. perc: A büntetőt Gresó a jó irányba vetődő Gróf mellett a jobb sarokba lőtte, 1-1.

Mesterszemmel

Toldi Gábor: – El vagyunk keseredve, hiszen az egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült, még akkor is, ha a második félidőben nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani. Rászolgáltunk volna a győzelemre, de magunkat okolhatjuk azért, hogy nem tudtuk lezárni a mérkőzést.

Gálhidi György: – Jó iramú, színvonalas mérkőzés volt. A Debrecen többet birtokolta a labdát, de a kontráinkban is volt veszély. Az elején kicsit talán túlságosan tiszteltük az ellenfelünket, azonban nem lehetek elé

gedetlen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában