Kézilabda

2021.05.25. 08:09

Büszkén kitartottak a végéig

A rossz rajt rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre.

BB

Fotó: Pusztai Sándor

Már a kezdés után lehetett érezni pénteken, hogy ezúttal is nagy pofonba fog beleszaladni a Nyíregyházi KC NB I/B-s alakulata. A már bajnok Kecskemét nem is bízott semmit a véletlenre, szinte a legjobb összeállításában érkezett, egyedül Kiss Olivér hiányzott, aki társával, Bíró Ádámmal már elutazott Mannheimbe, és vasárnap a Wisla Plock–Rhein-Neckar Löwen Európa-liga-bronzmérkőzésén bíráskodott. A hírös városiak magabiztos sikerüket egy 5–0-s rohammal alapozták meg, és ez után sem kapcsoltak kisebb fokozatba, végül húszgólos sikerrel távoztak a Continental Arénából (27–47).

Mentálisan is elfogytak

Míg a vendégek mestere, Bencze József bőséges cseresorból gazdálkodhatott, addig Bozidar Bursacnak alig akadt bevethető embere, a kispadon egy kapus és két mezőnyjátékos árválkodott.

– Nem csak mentálisan, de bevethető emberek tekintetében is teljesen elfogytunk a végére. Pénteken kapta meg a védőoltást Vasas György, így rá nem számíthattam, Horváth Bendegúz ugyan korábban kapta meg, pályára lépett, de nem volt top formában – osztotta meg gondjait Bozidar Bursac, a Nyíregyházi KC edzője.

– Kevesen voltunk, de próbálkoztunk becsülettel, először Erdős Zoltán volt a beálló, de a Kecskemét két hármas védője nagyon jól kikapcsolta a játékból. Aztán Fábián Vince állt be a falba, de ez sem vezetett eredményre. Sajnos nagyon kikaptunk ezúttal is, ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert a körülmények ellenére kitartottak, nem adták fel és végig küzdöttek. Nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem az utóbbi három, négy hónapban is, amikor létszámgondok miatt már normális edzést sem tudtunk tartani – fogalmazott Bozidar Bursac.


Kézilabda: NB I/B

További eredmények: Ózd–Hatvan 30–24 (12–10), Békés–DEAC 19–18 (8–12), FTC U22–Mezőkövesd 27–28 (14–11), Balassagyarmat–Vecsés, Szeged U22–Mizse KC 34–25 (19–14).A bajnokság állása1. Kecskemét 22 16 4 2 663-558 362. Szeged U22 21 13 4 4 602-530 303. FTC U22 22 12 3 7 654-583 274. Mezőkövesd 22 11 2 8 572-545 245. Ózd 21 9 4 8 535-526 226. Hatvan 21 10 1 10 565-565 217. Békés 20 9 3 8 491-504 218. DEAC 21 9 3 8 486-506 209. Mizse KC 22 7 4 11 574-615 1710. Vecsés 21 6 4 11 549-574 1611. Balassagyarmat 22 6 3 13 579-615 1512. Nyíregyházi KC 22 2 2 18 563-712 5

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában