salakmotor

2021.05.19. 14:46

Ricsi szeretne bizonyítani szombaton a nagyhalászi ovál rangos versenyén

Az U19-es Európa-bajnokságon erőssorozatokban motorozók is húzzák majd a gázt.

Ricsi édesapjával a tavalyi MACEC KUpán

Fotó: Pribék Dalma

Még két éjszaka aztán felcsapódik a startszalag és jön a nagyhalászi Speedway Ring idei első verseny. Nem is akármilyen, hanem az U 19-es Európa-bajnokság egyik elődöntője. Tíz nemzet tehetségei húzzák majd a gázt a halászi oválon. Közülük többen már erős bajnokságokban motoroznak és elismerésre méltó eredményekkel bírnak. Többen már egyszer, vagy többször versenyeztek is Nagyhalászban.

Köztük van az egyetlen magyar induló, a tizenhét éves Füzesi Richárd. Ricsi tavaly itt, a MACEC Kupán szerezte meg a versenyzői licenszet. Ez lesz a második nagy versenye.

– Debrecenben lakom a szüleimmel és tizedikes középiskolás vagyok – kezdte érdeklődésünkre az ifjú vaspapucsos.

Gyerekként sokat jártunk ki versenyekre, akkor fogott meg a sportág.

Ricsi Debrecenben edzett és 125 köbcentis kategóriában szép sikereket ért el, például ott volt Torunban az Európa-bajnoki döntőben.

– Természetesen nagyon örülök annak, hogy indulatok majd egy ilyen rangos versenyen. Bízom benne, hogy nem lesz gond a technikával és sikerül helyt állnom nagyon erős mezőnyben – így Ricsi.

Rutint szerezhet

Remélhetőleg nem jön közbe semmi, és Ricsi minden futamában célba tud érni, a hab pedig az lenne a tortán, ha pontot, pontokat szerzene. A startnál végig méltó ellenfele lehet majd a többieknek, a folytatásban viszont nem lesz könnyű az rangos bajnokságokban felvértezett riválisok ellen. Viszont olyan rutinhoz juthat, ami később hasznos lehet.

– Már nagyon várjuk a szombatot és minden nap lessük az eget.Bízunk benne, hogy nem lesz gond az időjárással, hiszen már mindenben készen állunk a szombat délelőtti kötelező edzésre majd a délutáni versenyre – fűzte hozzá Albók József, a Nagyhalászi Speedway Ring tulajdonosa

Letölthető igazolás

Fontos ismét kihangsúlyozni, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet belépőt váltani, a tizennyolc éven aluliak pedig csak ilyen felnőtt kiséretében nézhetik meg a versenyt. Egy jó hír azoknak, akiket már beoltottak, de még nem kapták kézhez a védettségi igazolványt. Ők a telefonjukra letölthetik azt az applikációt, amellyel az igazoló QR kódot a bejáratnál az erre szolgáló készülékkel ellenőrizhetik.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában