kézilabda

2021.05.12. 08:02

Vért is izzadnának a győzelemért

Bakó Botond szerint szurkolóik a nehéz pillanatokban nagy támogatást és lendületet adnak csapatának.

BB

Lilja Gorilszka semlegesítése kulcsfontosságú lehet szerdán

Fotó: szombathelyikezladba.hu/Hornyák Emőke

A Kisvárda Master Good SE az alsó régió csapatai közül a Békéscsabát és a Fehérvárt oda-vissza verte, szerdán hazai pályán a Szombathely lehet a harmadik gárda, amely ellen a szabolcsiak mind a négy pontot begyűjthetik. A két alakulat fordított felállásban február 6-án találkozott, akkor a vasiak negyedóráig tartották a lépést Bakó Botond lányaival.

A találkozót végül remek védekezésének is köszönhetőn a Kisvárda nyerte ötgólos különbséggel, a mérkőzés legeredményesebb vendégjátékosa Udvardi Laura volt, aki hat gólt dobott volt csapata ellen. A szombathelyiek március végén a Boglári Akadémia-SZISE ellen nyertek utoljára. Marosán György csapata azóta öt mérkőzését is elveszítette, igaz, rendre tőlük magasabban jegyzett együttesek ellen játszottak (Győr, Debrecen, Ferencváros, Vác, Mosonmagyaróvár), így jelenleg a Békéscsaba mellett ők állnak kieső helyen.

– Szombaton játszottunk utoljára, ezért a fő hangsúly a regeneráción és a taktikai felkészítésen volt. Nagyon fontos, hogy frissek legyünk, mert a bajnoki hajrá már arról szól, hogy mindenki a lehető legjobb állapotban lépjen pályára – kezdte érdeklődésünkre Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője.

Újra nézők előtt

– A saját játékunkra fókuszálunk, sokat videóztuk ellenfelünk mérkőzéseit, így mindenki tudja a feladatát. A Szombathely nagyon komoly lövőerővel rendelkezik, van három jó képességű átlövője, valamint beállóból is rendkívül eredményes. Masszív, magas falat húznak ellen­feleik elé, mögötte pedig rutinos kapus áll – jellemezte ellen­felüket a szakember

Természetesen győzni szeretnénk, mindegy, hogy hogyan, akár vért izzadva is, de meg kell szereznünk a két pontot.

A Kisvárda legutóbb szombaton játszott, míg ellenfele vasárnap lépett pályára utoljára, valamint hosszú utat is tett meg, ezért talán ­fáradtabb lehet a hazaiaknál.

– Nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, mi saját magunkra fókuszálunk, az a legfontosabb, hogy azt, amit elterveztünk, ki tudjuk vinni a pályára – reagált a felvetésre a Kisvárda vezetőedzője.

Szeptember 23-a után ismét saját közönségük előtt játszhatnak Siska Pálmáék.

– Bízom benne, hogy ebből pozitívan tudunk építkezni. Remélem, hogy minél ­többen kijönnek és szurkolnak nekünk. Jó pár mérkőzésünkön apró nüanszokon múlt a sikerünk, meggyőződésem, hogy szurkolóink előtt ez történhetett volna fordítva is, mert a nehéz pillanatokban nagy támogatást és lendületet tudnak adni a csapatnak – zárta Bakó Botond.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában