Kézilabda

2021.06.19. 21:38

Egy álommal lettek szegényebbek

A Nyírbátor kikapott az osztályozón, így a következő szezonban is az NB II.-ben indul.

Az utóbbi évek legfontosabb mérkőzését játszotta szombaton az NB II. Észak-keleti csoportjának bajnoka, a Nyírbátor. A Csapos János edzette alakulat a második vonal Nyugati csoportjában 9. helyen végzett Szigetszentmiklós ellen lépett pályára Gyálon, a tét pedig az volt, hogy a Pest megyeiek megőrzik-e tagságukat az NB I./B-ben, vagy a Nyírbátor lép egy osztállyal feljebb. Nem indult jól a találkozó a szabolcsiaknak, a csapat első két gólját szerző Albecz Bence megsérült a hetedik percben, a rutinos játékos nem is tudta folytatni a játékot. Ekkor egy góllal vezetett a Szigetszentmiklós, erre még rápakoltak kettőt, de nagyobb előnyt nem tudtak kialakítani, mert a bátoriak szorosan tapadtak rájuk. Az NB I./B-s alakulatban különösen Spacsek László volt elemében, aki az első játékrészben hatszor zörgette meg Felföldi kapuját. Fordulás után öt perc alatt további négyet rámoltak be, amelyre csak Szedlacsek tudott válaszolni, így már hatgólos volt a Nyírbátor hátránya. A következő negyedórában Pánczél és Gubó vezérletével lopta a távolságot a Nyírbátor, az 51. percben Pál találatával már csak kettő volt közte, a hajrát aztán jobban bírta a Szigetszentmiklós és magabiztosan nyerte meg a találkozót.

Osztályozó az NB I./B-be jutásért

Szigetszentmiklós-Nyírbátor 30-24 (15-12)

Gyál, v.: Asztalos, Szalay.

Nyírbátor: Felföldi – Albecz 2, Gubó 4, Mészáros 2, Bor 2, Pánczél 9/1, Szedlacsek 1. Csere: Varga 1, Siket, Kun, Pál 3. Edző: Csapos János.

Kiállítások: 6, illetve 12 perc. Hétméteresek: 0, illetve 1/1.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában