Kosárlabda

2021.06.04. 07:51

Következetes munka eredménye

Dr. Kovács Ferenc személyesen látta, hogy sokan szurkoltak a kosárcsapatnak.

MK

Fotó: Pusztai Sándor

Az utóbbi egy-két hónapban az ünneplés helyszínévé vált a nyíregyházi Continental Aréna. A Fatum-Nyíregyháza megnyerte a női röplabda Extraligát, míg legutóbb a férfi kosárlabda NB I./B-ben bajnok lett a Hübner Nyíregyháza BS. Dr. Kovács Ferenc polgármester áprilisban a röplabdázókat, csütörtökön a kosárlabdázókat is a csarnok küzdőterén köszöntötte.

Nyíregyháziakkal a fedélzeten

– Az elődöntő és a döntő egy-egy meccsén itt voltam, láttam, hogy a csapat behúzta a nézőket is – kezdte beszédét dr. Kovács Ferenc. – Az utolsó mérkőzésen nem tudtam jelen lenni, úgy hallottam, hogy akkor jöttek ki a legtöbben szurkolni. Ez biztató a jövőre nézve, mert az élvonalban csak növekedni fog a nézőszám.

– Felidéztem magamban, hogy az öt évvel ezelőtti kiesés után Sitku Ernővel beszélgettünk a nyíregyházi kosárlabdázás jövőjéről – folytatta a polgármester. – Említettem akkor, hogy bár az azt megelőző években volt sikeres juniorcsapat, valami még sincs rendben, mert abból a gárdából nem épültek be kellő számban nyíregyházi fiatalok. Külföldi kosárlabdázó is nyilván kell a színvonal miatt, de én annak örülnék, ha a csapat többsége magyar, és ha lehet, megyei játékos lenne. Mondtam Ernőnek, hogy ez a feljutás lenne a legnagyobb eredmény. Ez megvalósult. Ki kell élvezni a sikert, mert nemcsak egy év, hanem hosszú, kitartó és következetes munka van mögötte. Várjuk az új idényt!

Szívet melengető gesztus

Az együttes tagjai emlékplakettet kaptak, valamint a múlt szombati, mindent eldöntő mérkőzés élményeit is felidézhették – a kivetítőn lejátszott egyperces kisfilm bármilyen meccs előtt ezer fokra tüzelné a játékosokat.

– Most is kiráz a hideg – ezek már Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetőjének szavai. – A csapatnak az előző napokban már elmondtam egy hosszabb monológot, kitérve a múltra. Most csak annyit szeretnék megismételni, hogy őszintén kívánom, mindenki érje el az álmát, amit eltervezett a kosárlabdában, az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményhez pedig tiszta szívemből gratulálok! Meg kell említenem még egyszer Sitku Ernőt, a csapat már csak érte is megcselekedte azt, amit megkövetelt a haza. Nagyon köszönöm a srácoknak azt a gesztust a finálé ötödik mérkőzése után, hogy elkészítette azt a bizonyos fényképet az emlékműnél.

Az ünneplés tehát még tart, de a háttérben már javában folynak a tárgyalások. A csapatot érintő változásokról a következő egy-két hétben várható bejelentés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában