Labdarúgás

2021.06.06. 10:00

Már a főtábláért küzdenek

Még három megye kettes csapat is játszhat a továbbjutásért.

Km

A bajnokságok még be sem fejeződtek, mikor megyei csapataink már megkezdték a Magyar Kupa 2021/2022-es évi küzdelmeit. Az első selejtezőkörben hat mérkőzést rendeztek, amelyben talán a legnagyobb meglepetést a Nyírvasvári okozta azzal, hogy túljutott az osztálytárs Vámosoroszin.

A következő fordulóban már bekapcsolódtak a megye egyes kiemelt csapatok is és nyolc párharcban dőlt el a továbbjutás kérdése, így alakul ki a legjobb nyolc mezőnye, érdekesség, hogy még három megye kettes alakulat is állva maradt.

A fehér mezes Nagydobos a Nyírvasvárit búcsúztatta a megyei selejtező 2. fordulójában | Fotó: Bodnárné Varga Éva

Miután az országos küzdelemsorozatra hat megyei csapat kvalifikálhatja magát, így a harmadik kör párharcainak négy győztese automatikusan a főtáblára kerül, viszont a vesztesek is érdekeltek lesznek még. Az érintett négy egyesület – két párban – június 16-án játszik a még fennmaradó két helyért.

Döntetlennél tizenegyesek

Azaz mind a még állva maradt nyolc egyesületre vár mérkőzés június 16-án is. A továbbjutás változatlanul egy mérkőzésen dől el: ha a rendes játékidő letelte után döntetlen az állás, az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább, azonos osztályú csapatok esetében büntetőpárbaj dönt.

Magyar Kupa: megyei selejtező, 3. forduló, június 9. (kezdés: 17.30)

Pátroha–Rakamaz, Tarpa–Ibrány, Vásárosnamény–Újfehértó, Nagydobos–Csenger

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában