kézilabda

2021.07.29. 07:58

Celjében valóra váltották álmukat a kisvárdai kézisek

Hétfőtől már az előttünk álló szezonra koncentrálnak.

BB

Mérai Maja és Juhász Gréta a junior Európa-bajnoki trófeával

Fotó: kisvardaikezi.hu

Mint az ismert, a magyar női U19-es kézilabda-válogatott 31–22-re legyőzte az orosz csapatot a celjei Európa-bajnokság döntőjében, így megvédte a címét. Az ifj. Kiss Szilárd vezérelte juniorgárdánk hibátlan teljesítménnyel (hét meccs/hét győzelem) ült fel a kontinens trónjára, a sikerből kivette részét a Kisvárda két újonnan igazolt játékosa is, a balszélső Mérai Maja és a bal­átlövő Juhász Gréta, előbbit a torna legjobb balszélsőjének választották meg.

Az aranyért utaztak

– Az előző korosztályban is megnyertük az Európa-bajnokságot, így ezúttal is az volt a célunk, hogy az élen végezzünk.

– Természetesen azért volt bennünk egy kis félsz, hiszen a többi csapatnak is volt ideje a fejlődésre. Mindenképpen előnyünkre vált, hogy évek óta együtt játszunk, és a csapat zöme élvonalbeli rutint szerzett az előző idényben a NEKA színeiben – mondta Juhász Gréta.

A mérkőzéseket online követőknek kívülről úgy tűnt, hogy minden mérkőzést zökkenőmentesen, gond nélkül húzta be a csapat. Belülről azért kicsit másképp festett a dolog.

– Az esélyesség terhét el kellett tudni viselni, nem vehettünk és nem is vettünk senkit félvállról, minden ellenfelünkre tisztességesen és alaposan felkészültünk. A számszerű eredmény ugyan nem ezt tükrözi, de a franciák és a svédek ellen vért kellett izzadnunk – tette még hozzá az újdonsült junior Európa-bajnok.

Némi zavart okozott, hogy a csoportmérkőzések végeztével a torna hivatalos honlapja előbb Oroszországot, majd Svédországot jelölte meg a mieink ellenfeleként az elődöntőben.

– Egész este számolgattunk, hogy akkor ki is lesz az ellenfelünk, elméletileg az oroszokkal kellett volna játszanunk, mert ők végeztek a másik csoport második helyén. Végül arra jutottunk, hogy teljesen mindegy, ki jön velünk szembe, le kell győzni őket, hogy álmainkat valóra váltsuk.

Mérai Maja is az aranyéremért utazott a tornára.

– Egyértelműen az első helyért mentünk Celjébe. Minden okunk megvolt arra, hogy ilyen merész célt fogalmazzunk meg, hiszen szinte ezzel a csapattal nyertük meg az U16-os és az U17-es Európa-bajnokságot, tavaly talán az U18-as kontinenstornán is jó esélyünk lett volna erre, azonban a pandémia miatt az a torna elmaradt.

Egyéni elismerés

Maja szerint is a svédek és a franciák elleni volt a legne­he­zebb mérkőzésük, hoz­zátette, az első csoport­mérkőzésüknek az volt a nehézsége, hogy felvegyék a tor­na ritmusát. A szabolcsiak balszélsője a csapattal közösen nyert arany mellett egyéni elismerésben is részesült, beválasztották a torna All-Star-csapatába.

– Nem számítottam rá, de nagyon jólesett, ezt azonban nem érhettem volna el a csapat nélkül – fogalmazott Mérai Maja.

A Kisvárda junior Európa-bajnokai vasárnap beköltöztek és berendezkedtek új lakásukba, hétfőn pedig bekapcsolódnak újdonsült csapatuk munkájába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában