Diáksport

2021.07.16. 08:27

Ezerrel pörög a Diákolimpia tábor

A tábor segít a gyerekeknek visszatérni a valós közösségekbe.

BB

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idén nyáron tíz héten át hatvan alkalommal szervezi meg a Diákolimpia táborokat országszerte 2000 gyermek részvételével. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is több helyszín ad otthont a táboroknak, amelyek közel 100 gyereknek nyújtanak sportos élményeket. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Technikum és Kollégiumában megrendezett nyári napközis tábort csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek. Az eseményre dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Balogh Gábor MDSZ-elnök is ellátogatott, rajtuk kívül jelen volt dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, valamint Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Az eseményen elhangzott, hogy a mögöttünk lévő közel másfél év pandémia-időszak rengeteg gyereknek okozott fizikai és mentális nehézséget, a szociális elszigetelődés és a mozgáshiány számos esetben eredményezett kiégést, szorongást, enerváltságot, céltalanságot. Ezért a Magyar Diáksport Szövetség feladatának tekinti, hogy a képernyő előtt töltött megnövekedett idő és a virtuális kapcsolatok után segítse a gyerekeket visszatérni az aktív mindennapokhoz és a valós közösségekbe, így a nyár során számos sportos közösségi programmal járul hozzá a gyerekek fizikai és mentális regenerálódásához. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Diákolimpia táborokat megyénkben is megrendezik: két héten át Nyíregyházán, illetve egy héten át Beregdarócon összesen közel 100 gyereknek nyújt sportos táborprogramokat az MDSZ megbízásából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület. A programok keretében a résztvevők többek között diáksportfesztiválokon, kerékpártúrán vesznek részt, strandolnak, illetve csapatépítő és sportmotivációs játékokkal, de mindenképpen mozgásgazdag programokkal töltik az időt.

Beálltak játszani

– A rendszeres fizikai aktivitás, a napi mozgás és a valós, offline közösségi élet visszaépítése – ez a legfontosabb feladatunk 2021 nyarán! – fogalmazott Balogh Gábor, az MDSZ elnöke. – A számos elmaradt közösségi és sportprogram után végre újra láthatunk kipirult arcokat, csillogó szemeket a táborainkban, ezért volt nagy élmény számomra, hogy itt Nyíregyházán újra gyerekek között lehettem, és láthattam őket felszabadultan mozogni – tette még hozzá.

A hivatalos ceremóniát követően dr. Szabó Tünde és Balogh Gábor beállt az önfeledten játszó gyerekek közé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában