tenisz

2021.07.05. 10:05

Idén negyedszer Rubljov ellen

Fucsovics Marci párosban kiesett, hétfőn viszont egyesben már a legjobb nyolc közé jutásért mérkőzik.

KM

Reméljük, Marci hétfőn is remekel az újabb kiemelt ellen

Fotó: afp

Wimbledon korábbi junior bajnoka felnőttként az eddigi legeredményesebb menetelését produkálja a londoni Grand Slam tornán. Fucsovics Márton (48. a világranglistán) tizenegy éve hatalmas bravúrral szettvesztés nélkül nyerte a juniorok egyesét. Múlt pénteken a főtábla harmadik körében a kilencedik kiemelt argentin Diego Schwartzman (11.) ellen 3 óra 23 perc alatt 3:1-re nyert, és jutott a legjobb tizenhat közé.

– Az volt a taktika, hogy jó előkészítéssel próbáljak nyerőket ütni, és kergessem a labdát a pont végéig – nyilatkozta a találkozó után az MTI-nek Fucsovics.

Köszöni a szurkolást

– A végén lehet, hogy kintről úgy tűnt, izgulok, de egy majdnem top tízes játékos állt a pálya másik végén, így nem történhet mindig az, amit én szeretnék. Ő is nagy küzdő, és egy-két játékosnak már kiénekelte a sajtot a szájából. Sajnálom, hogy kiesett, ahogy küzdött minden pontért, ő is megérdemelte volna a továbbjutást.

– Diegóval egyidősek vagyunk, régóta ismerjük egymást, szívós argentin játékos, ezért minden tartalékomra szükségem volt, hogy nyomást tegyek rá az utolsó szettben is… Köszönöm a sok támogató üzenetet és a kitartó szurkolást – jegyzete meg Marci a közösségi oldalán.

Miként arról beszámoltunk, Marci a vegyes párostól visszalépett, párosban viszont az olasz Stefano Travagliával első meccsüket megnyerték. Mivel egyesben csak hétfőn játszik Fucsovics, párosban is folytatta, mégpedig szombaton a hatodik helyen kiemelt Rajeev Ram, Joe Salisbury amerikai, brit kettőssel ellen.

Fucsovicsék 6:3-ra veszítették el az első játszmát. A második már szorosabban alakult, ám ezt is az ellenfél nyerte 6:4-re.

Füvön először találkoznak

Ami a lényeges, hogy hétfőn a legjobb tizenhat között folytatja az ötödikként kiemelt orosz Andrej Rubljov ellen. Tavaly a Roland Garroson az orosz 3–1-re nyert. Idén háromszor mérkőztek, mindháromszor kemény pályán. Rotterdamban, Dubajban majd Miamiban a világranglistán jelenleg hetedik Rubljov nyert 2–0-ra.

Márciusban a dohai versenyen is találkoztak volna, ám Marci attól a találkozótól túlzott fáradtság miatt visszalépett. Füves pályán először fognak játszani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában