asztalitenisz

2021.07.27. 07:54

Írisz Európában is letette a névjegyét

A NAC Nyíregyháza versenyzője csapatban és párosban is az ötödik helyen végzett az Európa-bajnokságon.

BB

Laskai Írisz szépen teljesített a kontinenstornán

Fotó: moatsz.hu

Vasárnap ért véget a varasdi ifjúsági és serdülő asztalitenisz-Európa-bajnokság, ahol a magyarok legjobbjaként András Csaba a horvát Ivor Ban oldalán bronzérmesként zárt az ifjúsági fiú párosok között.

Párosban jutott a legtovább

A kontinenstornán a nyíregyházi Laskai Írisz is kitett magáért, a NAC Nyíregyháza versenyzője egyéniben, párosban, vegyes párosban és az ifjúsági csapat tagjaként állt asztalhoz Horvátországban. Ifjúsági leányválogatottunk három vereséggel zárta a csoportkört, azután mindkét mérkőzését megnyerte, így a negyeddöntőben volt érdekelt. Ott azonban vereséget szenvedtek Romániától, majd a helyosztón a lengyeleket múlták felül az ötödik helyért. Ezzel alaposan felülmúlták szövetségi kapitányuk várakozásait, aki a 9–12. hely közé várta lányait. Egyéniben Laskai Írisz a selejtezők során legyőzte olasz, majd horvát ellenfelét.

A folytatásban a főtáblán észt, majd szerb vetélytársát is felülmúlva a legjobb 32 közé jutott, ott azonban a lengyel Brzyska állta útját. Vegyes párosban Balogh Bencével a selejtezőben búcsúzott. Párosban Volentics Annával miután túljutottak egy fehérorosz és egy török pároson, sikerrel vették a nyolcaddöntőt. Az olasz Arianna Barani és Valentina Roncallo után a negyeddöntőben Linda Zaderová és Hana Arapovic ellen már a dobogó volt a tét. A lengyel, cseh duó azonban jobbnak bizonyult a mieinknél, így az ötödik helyen végeztek.

Szépen meneteltek

– A csapatküzdelmek során nehéz dolga volt, mert nagyon erős csapatok ellen játszottunk. A németek és a lengyelek ellen lépett asztalhoz, itt nem járt sikerrel. Nagyon fontos mérkőzést nyert viszont a portugálok ellen, amelyen az volt a tét, hogy megőrizzük-e helyünket az első osztályban. Egyéniben bejutott a legjobb 32 közé, ami remek eredmény, nagy bravúr, hogy le tudta győzni a szerbiai Bezeg Rékát. Párosban szépen meneteltek Volentics Annával, ötödik helyük elismerésre méltó – értékelte Írisz teljesítményét Lindner Ádám, az ifjúsági leányok szövetségi kapitánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában