Kerékpár

2021.08.21. 14:29

Az észt Madis Mihkels szakaszgyőzelmével folytatódott a One Belt One Road Nations' Cup ifjúsági világkupa

Szombaton mezőnyhajrával zárult Vásárosnaményban a háromnapos nemzetközi viadal 1/a félszakasza, ahol a norvég Stian Edvardsen-Fredheim zárt másodikként és a szintén észt Romet Pajur lett a harmadik.

Forrás: Vígh Attila

Fotó: Vigh Attila

Az éles rajtot követően folyamatosak voltak a próbálkozások, ám életképes szökés nem tudott kialakulni a 89,9 kilométeres etapon, melynek során a beregi település körül két kört abszolvált a mezőny, egy gyorsasági részhajrával megfűszerezve. Leginkább a belga és a német válogatott próbálta kontrollálni a történéseket, de egy alkalommal a magyar nemzeti csapat színeit erősítő Orosz Bálint is el tudott minimális különbséggel szakadni.

A gyorsasági részhajrához közeledve két kisebb bukás is nehezítette a kerekesek előrehaladását, ám ez sem akadályozhatta meg az észt csapatot a felvezetésben, így a sprintet a nem sokkal korábban földre kerülő Madis Mihkels nyerte, honfitársa Romet Pajur, valamint a cseh Stepan Siroky előtt.

A második kör végén már a mezőnyhajrára készültek a csapatok, sajnos elég idegesek voltak a fiatalok, így egy újabb bukás borzolta a kedélyeket. A szakaszgyőzelemért zajló sprintben ismételten csak az észtek domináltak, Madis Mihkels nyerte a szakaszt a norvég Stian Edvardsen-Fredheim és a szintén észt Romet Pajur előtt. Legjobb magyarként Mészáros Bence a harmincadik helyen ért célba.

- Nagyon jól dolgozott ma a csapat, sajnos az első körben én is belekeveredtem egy bukásba, mindezek ellenére nem adtam fel annak a lehetőségét, hogy harcban legyek a gyorsasági részhajrá és a befutó során. Örülök, hogy egy tökéletes felvezetés végén sikerült győznöm, ez nagy erőt ad számomra a továbbiakban – nyilatkozta a célba érkezést követően Mihkels.

Összetettben továbbra is a prológ győztese a norvég Per Strand Hagenes vezet, a pontversenyben Mihkels, a fiatalok különversenyében a luxemburgi Niels Michotte, míg a magyarok összevetésében Szijártó Zétény az első.

- Elég gyors volt ez a félszakasz, sajnos nagyon ideges volt a mezőny, ezért volt több kisebb-nagyobb bukás is. Próbáltunk volna rámenni a részhajrára, de sajnos akkora volt a tolakodás, hogy nem tudtunk előrekeveredni. A mezőnyhajrá előtt a csapattársaim mindent megtettek azért, hogy jó helyzetbe hozzanak, de sajnos nem tudtam olyan szituációba kerülni, hogy jobb eredményt érhessek el – mondta a szakaszt követően a legjobb magyarnak járó megkülönböztető mez tulajdonosa Szijártó Zétény.

Fotó: Vígh Attila

Eredmények

1/a szakasz, Vásárosnamény-Vásárosnamény (89,9 km)

1. Madis Mihkels (Észtország) 1:51:41

2. Stian Edvardsen-Fredheim (Norvégia) a.i

3. Romet Pajur (Észtország) a.i

4. Oliver Sondergaard (Dánia) a.i

5. Mihajlo Stolic (Szerbia) a.i

6. Fran Aron Ragilo (Észtország) a.i

7. Karsten Larsen Feldmann (Norvégia) a.i

8. Mathis Avondts (Belgium) a.i

9. Daniel Schrag (Németország) a.i

10. Pawel Wieczkowski (Lengyelország) a.i

30. Mészáros Bence (Magyarország) a.i

Összetett:

1. Per Strand Hagenes (Norvégia) 1:56:03

2. Stian Edvardsen-Fredheim (Norvégia) a.i

3. Madis Mihkels (Észtország) a.i

4. Niels Michotte (Luxemburg) + 1 mp

5. Romet Pajur (Észtország) + 4 mp

6. Ivan Romeo (Spanyolország) + 4 mp

7. Jakob Purscheller (Ausztria) + 7 mp

8. Luke Feuerhelm (amerikai, LUX-Sideshow p/b Specialized) + 8 mp

9. Hubert Grygowski (Lengyelország) + 9 mp

10. Dylan Bibic (kanadai, Cannibal Team) + 9 mp

.

22. Szijártó Zétény (Magyarország) + 18 mp

A One Belt One Road Nations' Cup Hungary kerékpárverseny szombaton délután egy 41,2 kilométeres félszakasszal folytatódik Ibrányban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában