kézilabda

2021.08.06. 09:41

Gréta már otthon érzi magát Kisvárdán

A szabolcsiak frissen igazolt játékosa szabad­idejében süteményeket készít.

BB

Juhász Gréta

Fotó: kisvardaikezi.hu

Darina Shulega, Alekszandra Sztamenics, Mérai Maja és Tamara Radojevics mellett a következő szezonban Juhász Gréta is a kisvárdai csapatot erősíti. A 19 éves balátlövő az előző szezont a NEKA bázisára épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatában töltötte, ahol elsősorban hármas pozícióban nyújtott stabil teljesítményt a védelem tengelyében.

Balneoterápiás masszőr

A játék alapjait Mezőtúron, Túrkevén és Orosházán sajátította el, Balatonboglárra pedig négy és fél éve került.

– Sportos családban nőttem fel, anyukám kézilabdázott, apukám pedig focizott, így nekem is természetes volt a mindennapos mozgás. Kiskoromban sokat jártam anya meccseire, és megtetszett, amit ott láttam, ezért döntöttem a kézilabda mellett – mesélt a kezdetekről a Kisvárda frissen igazolt játékosa.

– Amikor elkezdtem, Mezőtúron csak fiúcsapat volt, ezért hetedikes koromban Orosházára kerültem, ahol másfél évig játszottam. Nyolcadikosként részt vettem Balatonbogláron a kiválasztó táborban, és akkor mondta Szilárd bá’ (ifj. Kiss Szilárd, a szerk.), hogy szívesen látna a NEKA csapatában. Ezt a szüleimmel megbeszéltük, és úgy döntöttem, belevágok – mondta Juhász Gréta.

Balatonbogláron négy és fél évet töltött, ahol a kézilabda mellett a Mathiász János Technikum és Gimnáziumban leérettségizett és balneoterápiás masszőr képesítést szerzett. Az előző szezon utolsó fordulójában a Kisvárda Balatonbogláron vendégeskedett, ami gyökeres fordulatot hozott az életében.

– A mérkőzés után megkeresett Bakó Botond, és elmondta, hogy tetszett neki a játékom, ezért örülne, ha Kisvárdára igazolnék. Vázolta elképzeléseit velem kapcsolatban, ami nekem is kedvemre való volt, örültem, hogy továbbra is az élvonalban játszhatok.

Biciklivel jár edzésre

Gréta a junior Európa-bajnoki siker után a múlt hétfőn csatlakozott a kerethez, és elmondása szerint zökkenőmentes volt a beilleszkedése.

– Kedvesen fogadtak a lányok, mindenki nagyon közvetlen, barátságos és segítőkész. Olyan érzésem van, mintha már régóta itt lennék.

A végén még azt is elárulta, hogy Mérai Majával lakik együtt, és biciklivel járnak edzésre. A várost még nem sikerült bejárniuk, de egy-egy jó éttermet és kávézót már felfedeztek. Szabadidejét baráti beszélgetésekkel, társasozással tölti, és süteményeket süt.

Csapattársai pedig alig várják, hogy betoppanjon egy tepsi finomsággal az öltözőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában