kézilabda

2021.08.05. 08:05

Kisvárdai siker az első edzőmeccsen

Csikorgott még a gépezet, de voltak biztató jelek az Eger ellen.

BB

Bakó Botond

Fotó: MW-archív

Első felkészülési mérkőzésén a másodosztályú Egert látta vendégül szerdán a Kisvárda Master Good SE együttese. A találkozót a hevesiek kezdték, és ők is szerezték az első találatot, a szabolcsiak a 8. percben érték utol ellenfelüket, majd a vezetést is átvették. Majd fokozatosan nyílt az olló, a játékrész derekán Mátéfi elkapta a fonalat, több bravúrt is bemutatott, elöl pedig emberhátrányban tovább növelték előnyüket a hazaiak. Támadójátékuk azonban akadozott, ez a felkészülés ezen szakaszában még természetes, voltak azonban szép megmozdulások, távoli bombák, remek befejezések szélről, és a beállót is jó párszor megtalálták. Fordulás után a kapuba érkezett Darina Shulega, mezőnybe pedig Bouti Fruzsina, Juhász Gréta, Alekszandra Sztamenics.

Kiegyenlítettek

Az új összetételben azonban kevésbé értették meg egymást, ezt kihasználva az egriek fokozatosan dolgozták le hátrányukat, a félidő derekára ki is egyenlítettek. Sőt a végjátékban át is vették a vezetést, ezt azonban a Kisvárda pillanatok alatt egalizálta. Akart, hajtott nagyon a vendégcsapat, az utolsó percekben kapusukat lehozva heten támadtak, a szabolcsiak azonban nem engedték ki kezükből a győzelmet.


Kézilabda: felkészülési mérkőzés

Kisvárda Master Good SE–Eger 30–28 (18–15)

Kisvárda, v.: Tóth G., Tóth T. Kisvárda: Mátéfi – Udvardi 1, Habánková 7/1, Termány 2, Radojevics 3/1, Dombi L. 5, Mérai 2. Csere: Shulega (kapus) Dombi K. 2, Mészáros-Mihálffy 2, Bouti 4, Juhász, Sztamenics 2. Edző: Bakó Botond. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 3/2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában