futsal

2021.08.23. 08:08

Koncentráltabban a kupagyőztes ellen

A Veszprém lesz a gyulajiak ellenfele a nyírbátori csarnokban.

ML

A nyírgyulajiak legnagyobb igazolása, hogy a brazil Matheus (balra) végül visszatért

Fotó: mvfcfutsal.hu

Pályaválasztóként első hazai meccsét hétfőn este játssza a Nyírgyulaj élvonalbeli futsalcsapata. A mieink Veszprém együttesét fogadják a nyírbátori sportcsarnokban. A nyitókörben a gyulajiak kikaptak Berettyóújfaluban, a Veszprém bajnokveréssel indított, hiszen legyőzte a vendég Haladást.

Ami a hétfő estét illeti, a két együttes legutóbbi tétmeccse a Magyar Kupa négyes döntőjében volt. Ekkor a veszprémiek győztek, és a döntőben sem adták alább, így megnyerték a Magyar Kupa fináléját.

Csapatként jobban működni

Miként a bajnoki rajt előtt Lovas Norbert, a nyírgyulajiak vezetőedzője elmondta, az új csapatnak idő kell ahhoz, hogy ütőképes legyen a játék, hiszen fiatalokat is szereti beépíteni. Ennek tükrében elfogadható a Berettyóújfaluban elszenvedett 4–3-as vereség. Vajon miben szeretne előrelépést látni hétfőn a gyulajiak mestere?

– Védekezésben jobban kell koncentrálnunk, mint a bajnoki rajton, mert akkor elkerülhetjük az olyan gólokat, mint amilyeneket az újfalusiak ellen kaptunk – válaszolt a felvetésre Lovas Norbert. – Igazából csapatként kellene minél jobban működnünk. Sérült és eltiltott nincs, lassan kiegyenesedik a keret. Elemeztük a Veszprém–Haladás mérkőzést, és ezek alapján szeretnénk minél eredményesebben szerepelni hétfőn este – mondta Lovas Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában