megyei II.

2021.08.27. 08:42

Megye kettő tippelő: „Ha a határátkelő járható lesz, akkor hazai pályán bárkire veszélyesek lehetnek ebben a szezonban.”

A megyei II. osztály 1. fordulóját rendezik a hétvégén. Tippeltek a szakvezetők.

Fotó: KM-archív: Sipeki Péter

Gémtech csoport

Tippel: Elek László, a Milota edzője.

Sonkád–Tisztaberek: – Sok új kárpátaljai játékos van a sonkádiaknál, akik egyértelműen erősítést jelentenek számukra. Ha a határátkelő járható lesz, akkor hazai pályán bárkire veszélyesek lehetnek ebben a szezonban. A vendégek inkább a stabil összeszokottságban bízhatnak, ami mindenképpen előny lesz szombaton. Döntetlent tippelek, ahogy a nyári felkészülési meccsükön is született.

Nagydobos–Csengersima: – Ez már egy komolyabb mérkőzés lesz, két egyforma képességű csapattal. Talán a hazai pálya előnye dönthet a végeredményben.

Nyírcsaholy–Vámosoroszi: – A csoport egyértelmű bajnokesélyese a Vámosoroszi, bár akkor is így gondolom, ha a bajnokságot nem három ponttal kezdi, mert benne van a pakliban, hogy Nyírcsaholyban nem győz.

Nyírvasvári–Szatmárcseke: – Nincs már Kövesligeti, aki góljaival egyedül eldöntse a meccseket. Nagy veszteségek érték a vendégeket, mert az eligazoló játékosok minőségi hiányt okoznak, ami kihathat az eredményes folytatásra. Ebben a felállásban a hazaiakat érzem a győzelemre esélyesebbeknek.

Nábrád–Encsencs: – Komolyabb erősítés egyik oldalon sem történt a hírek szerint, így az előző év alapján a vendégeket tartom esélyesebbnek.

Nyírbéltek–Kocsord: – Új csapat a csoportunkban, de ismert edzővel, akiről tudjuk, mindig jó csapatot rak össze. Valószínű, hogy a hazaiak ebben az idényben nem a kiesés elkerüléséért harcolnak. Ami a vendégeket illeti: teljesen kicserélődtek, sok edzőmeccsel készültek. Döntetlent tippelek.

Ópályi–Milota: – Nehéz mérkőzésre számítok, de mindent meg fogunk tenni, hogy jó eredményt érjünk el. Ha ez csak egy pontra lesz elég, akkor az is tökéletes ebben az erőltetett őszi szezonunkban.

Pannónia Zrt. csoport

Tippel: Dankó Zsolt, a Biri edzője.

Tiszavasvári–Kótaj: – Ha Tóth Norbi barátomék nem hagyják otthon a góllövő cipőjüket, akkor „Kúman” mester boldog lesz.

Ófehértó–Baktalórántháza: – A hazaiak biztosan szeretnének jól bemutatkozni ebben az osztályban, de a Baktát esélyesebbnek érzem.

Nagykálló–Apagy: – Előfordulhat, hogy Antal Jani barátoméknak „Fekete napja” lesz...

Geszteréd–Nyírlugos: – Mindkét csapat leggólerősebb játékosa távozott, így döntetlen körüli eredmény várható.

Biri–Kállósemjén: – A sors furcsasága, hogy a bajnok látogat hozzánk, de minden mérkőzésen fel kell nőnünk a feladathoz.

Kálmánháza–Rakamaz: – Ezen a mérkőzésen a legvalószínűbb a pontosztozkodás.

Nyíribrony–Tiszalök: – Szimpatikus nekem, ahogy Kantár Józsi összefogja csapatát, de Tiszalök meghatározó csapata lesz ennek a bajnokságnak, és most is három ponttal távozik.

Nyírerdő csoport

Tippel: Balla János, az Újdombrád edzője.

Szabolcsveresmart–Záhony: – A Veresmart papíron jól erősített, de szerintem a Záhony még jobb csapat.

Vaja–Nyírkarász: – A vendégeknél „kutyaerős” a kispad, de a Vaja stabil, jó csapat, így szerintem nem engedi ki a győzelmet a kezéből.

Ajak–Tuzsér: – Kíváncsi leszek, az újonc lendülete meddig segíti az Ajakot.

Jéke–Tiszakanyár: – Két azonos képességű csapat lesz a bajnokságban, a hazai pálya dönthet.

Kék–Pátroha: – Ha a poénok alapján osztják a pontokat, akkor simán a Kék nyerne, de a Pátroha pontosan távozik.

Fényeslitke–Gergelyiugornya: – Az Ugornya talán még erősebb, mint az előző idényben volt, így nagy erőfeszítés kell Litkének, hogy pontot szerezzen.

Újdombrád–Ladányi TC: – Hazai pályán mindenképp győzelemre játszunk, kíváncsian várom én is, hogy élesben mit tud a csapatom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában