szavazásértékelés

2021.08.09. 10:03

Olvasóink szerint eddig jut ezzel a kerettel a Szpari a bajnokságban

Eddig 100 százalékos a gárda.

Fotó: MW-archív, Kovács Péter

Mint ismert, a Szpari központja az új városi stadion megépültéig a felújított Volán-pálya, ám hazai mérkőzéseit Balmazújvárosban játssza. Az új játékosok mellett új vezetőedző is érkezett az NB II-es gárdához. A csapat nagyon jól kezdte a szezont, eddig mindkét mérkőzését megnyerte.

Szavazásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy Ön szerint meddig juthat az új játékosokkal és szakmai stábbal a piros-kék alakulat.

Szavazóink túlnyomó többsége (49%) nem igazán érdeklődik a labdát kergető focisták iránt: „Egyáltalán nem érdekel a labdarúgás” – vallják.

Jó hír viszont, hogy a megyei futballdrukkereink bíznak a csapatban, a voksolók 39 %-a szerint az élmezőnyben végez a gárda az idei szezonban.

Vannak akik ennél is merészebb álmot dédelgetnek, a szavazók közül 9 % szerint egyenesen bajnokesélyes a gárda.

És vannak akik jóban-rosszban a csapat mellett állnak, akiknek szinte piros-kék a szívük: „Nekem mindegy, hányadik helyen végeznek, ott leszek az összes hazai meccsen.”- mondták. (3%)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában