NB III

2021.09.11. 09:29

A jövő hetet is szeretnék jól kezdeni csapataink

A kisvárdaiak hazai pályán, a sényőiek idegenben szeretnének három pontot szerezni.

ML

20210904 Sényő NB III. Keleti csoport 6. forduló SÉNYŐ-CARNIFEX FC-BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE labdarúgó mérkőzés Fotó: Sipeki Péter SP Kelet-Magyarország

Fotó: Sipeki Peter

Mindig jó úgy hetet kezdeni, ha az előzőt győzelemmel zárta egy csapat. Az NB III. Keleti csoportjában szereplő együtteseink így tették, hiszen a legutóbbi körben a Sényő-Carnifex hazai pályán a Békéscsaba II., a Kisvárda II. idegenben a Putnok ellen szerezte meg a három pontot. Most fordul a kocka, a várdaiak játszanak itthon, a sényőiek pedig idegenben.

Ami a Kisvárda Master Good kettes csapatát illeti, a Jászberény lesz a vendég a Várkerti Sporttelepen. A hazaiak a hatodik, az egykoron a Szpariban is játszó Németh Gyula edző vezérelte berényiek a hetedik helyen várják a találkozót, a mieink három ponttal gyűjtöttek többet a jászságiaknál.

Szinte teljes a keret

– Érthetően jó hangulatban teltek az edzések, hiszen nyertünk az előző fordulóban – kezdte érdeklődésünkre Kocsis János, a Kisvárda II. edzője. – Akkor nagyon sok hiányzónk volt betegség és sérülés miatt, nagyon fontos, hogy a héten már teljes erőbedobással tudtak edzeni. Így örömteli, hogy Nikita Honcsar kivételével teljes a keretünk. Zavartalanul tudtunk készülni a Jászberény ellen, amit jól ismerünk. Tavaly is meghatározó tagja volt a csoportnak. Volt a keretükben változás, ám úgy vélem, a mostani pontvadászatban is meghatározók lesznek. Nem ígérkezik könnyűnek a vasárnapi mérkőzés, de természetesen mindhárom pontot szeretnénk itthon tartani – így a szabolcsiak mestere.

A Sényő-Carnifex utazik vasárnap nem túl közelre, de nem is messzire, a Tisza-tó fővárosába, Tiszafüredre. A sényőiek a tizenegyedik, a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek a tizenhatodik helyen állnak, a két csapat között úgyszintén három pont a különbség.

– A vasárnapi bravúros győzelem után érthetően különösen jó hangulatban telnek az edzések. A tiszafürediek hazai pályán nem szerepeltek úgy, ahogy azt bizonyára szerették volna, hiszen kétszer játszottak otthon, és mindkétszer kikaptak.

Forduljon a kocka

– Mi sajnos idegenben nem vitézkedtünk, eddig mindháromszor kikaptunk. Ennek tükrében minden bizonnyal egy végletekig kiélezett találkozó elé nézünk. Szeretnénk, ha ezen a mérlegen már vasárnap javítanánk, és elérnénk a minimális célkitűzésünket. A fürediek csapatként erősek, jó lenne mihamarabb a kapujukba találni. Mindenki egészséges, eltiltottunk nincs, így bizakodva várjuk a megmérettetést – tájékoztatta lapunkat Imrő László, a sényői edzőpáros tagja.

Borítókép: Lakatos Lászlóék (labdával) végre ponttal vagy pontokkal szeretnének hazatérni idegenből | Fotó: Sipeki Péter

Labdarúgás: NB III.

Keleti csoport, 7. forduló, vasárnap

Kisvárda II.–Jászberény. Várkerti Sporttelep, 16., v: Gál (Kucsár, Kovács Brankó). Tiszafüred–Sényő-Cornifex. Tiszafüred, 16., v.: Kovács (Flinta, Németh)

További mérkőzések: Békéscsaba II.–Salgótarján, Hajdúszoboszló–Törökszentmiklós, Tiszaújváros–Hidasnémeti, Eger–Putnok, BKV Előre–DEAC, DVSC II.–Tállya, Füzesgyarmat–Újpest II., Kazincbarcika–DVTK II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában