RabócsiRing

2021.09.20. 09:26

Benyónak bejött az autóváltás

A SuperCars versenye izgalmas lesz a máriapócsi Keviép RX Fesztiválon.

ML

Az egyetemista Benyó Máténak bejött a váltás és nagy esélye van a bajnoki címre

Fotó: Korda Racing

Idén akár új királyt avathatnak majd a SuperCarsban. A ralikrossz király kategóriában a hétfordulós országos bajnokságban négy kör után Benyó Máté áll az élen. A remek pilóta az ausztriai harmadik fordulón az élen végzett, a legutóbbi, kakucsi versenyen ugyan második volt, ám a győztes orosz Yury Belevskiy (Audi A1) eredménye nem számít bele a hazai pontvadászatba. Az első két fordulóban Skoda Fabiaval indult, Gleidbachban viszont már egy Ford Focus volánja mögött száguldozott. Talán ő sem gondolta volna a szezon kezdetekor, hogy ilyen jól alakulnak az eredményei.

– Őszintén nem gondoltam, hogy ilyen jól fog menni – kezdte érdeklődésünkre Benyó Máté. – Egy új projektet kezdtük a Korda Racing csapatával éppen ezért, hogy majd a jövőben ebből valami szép eredmény legyen. Hála istennek, eddig jól alakul minden, és egy picit hamarabb is jöttek a sikerek. Az első két fordulóban a Skodával mentem, majd az ausztriai verseny előtt másfél héttel vettük meg Lengyelországból a Fordot.

Hatszázlovas autó

– Az ausztriai verseny jól sikerült, igaz azon nem volt ott Kárai Tomi, mert akkor Európa-bajnoki futamon indult – folytatta a szimpatikus pilóta. – A kukacsin viszont már rajthoz állt és sikerült őt is megelőznöm. Ezt a versenyt Belevskiy nyerte egy legfrissebb világbajnoki autóval. Azon kívül, hogy végül a dobogóra állhattam, az volt a fontos, hogy a Fordot összehasonlíthattam világbajnoki szintű autókkal, hiszen a Tomié is az. Az én autómról tudni kell, hogy a karosszériája éppen olyan, mint amilyennel négy éve Ken Block és Andreas Bakkerud ment a világbajnokságon.

Az alapján a licensz alapján készítették, de a karosszérián kívül gyakorlatilag semmi sem egyezik a vébés autókkal, ebben nem olyan technológia van. Még szénszálas a karosszéria, vasblokkos, kétliteres Coswort motor van benne. Egyébként tudja a 600 lóerőt és a 900 newtonméter körüli teljesítményt. Ám a súlyelosztása más, az önsúlya pedig nagyobb, mint a Tomi Audijáé. Úgy érzékeltetném a különbséget, hogy egy kilométeren két-három, némelyik pályán öt tizeddel lassabb, mint a Tomié, ám ez már kiautózható, kompenzálható. A minimumsúlytól 45 kilóval vagyunk nehezebbek. Akinek kisebb önsúlyú az autója, a súlyhatár eléréséhez a pluszsúlyokat úgy helyezik el, ahogyan akarják. Nagyon sok ilyen apró különbség van az autók között, amelyek végül időben tizedeket, valamint eurós tízezreket, vagy akár százezret is jelentenek.

Mindig az adott verseny számít

– Jó érzés az összesítésben az élen állni, ám ezzel nem foglalkozom. Mindig arra koncentrálok, hogy az adott versenyen a lehető legtöbbet hozzam ki magamból és az autóból. Ez egyfajta taktika is, mert ezzel minél kevesebb terhet akarok rakni magamra és a csapatra. Nem gondoltuk volna, hogy túl a bajnokság felén ilyen jól állunk majd, ám még hátra van három igen fontos verseny, ahol stabilan kell hozni a pontokat. Ezt fogalmaztam meg célnak magamnak és a csapatnak.

A következő verseny a hétvégi máriapócsi Keviép RX Fesztivál lesz. Ezen rajthoz áll a magyar élmezőny, Benyó Máté ismét csatázhat egy nagyot Kárai Tamással és persze a többiekkel. Tavaly az októberi futamon nem meglepetés, Benyó nyert, idén a második fordulóban az ötödik helyen zárt.

Kedveli a RabócsiRinget

– Az autó karakterisztikájának és az én stílusomnak is nagyon fekszik a máriapócsi pálya. Úgy vélem, amennyiben nem szól közbe semmiféle galiba, akkor jó eredményt fogunk elérni. Utána jön a szlovákiai és a nyirádi verseny, még amolyan sötét ló, mert bár mindkét pályán mentem, de nem túl sokszor. Ott még nem teszteltünk az idén, de az lesz a fontos, hogy stabilan és kiegyensúlyozottan autózzak. Ez lehet a kulcsa a bajnoki elsőségnek – így az ELTE elsőéves hallgatója.


A Keviép RX Fesztivál menetrendje

Szeptember 25. szombat

8: 1. edzés RNOB

9: 30: 2. edzésRNOB

11: 1. kvalifikáció RNOB

13. 30: 2. kvalifikációRNOB

16: 1. edzés Amatőr

16.15: 2. edzés Amatőr

16. 30: 1. kvalifikáció Amatőr

17: 2. kvalifikáció Amatőr

Szeptember 26. vasárnap

8: 3. kvalifikáció CEZ

8: 40: 3. kvalifikáció RNOB

10. 30: 4. kvalifikáció CEZ

13: elődöntők RNOB

14: döntők RNOB

15. 30: 3. kvalifikáció Amatőr

16: Elődöntők, döntők Amatőr

Eredményhirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában