2021.09.11. 19:06
Dennis a bajnok!
Kezdjük a lényeggel. Fazekas Dennis immáron salakmotoros magyar bajnok.
Fazekas Dennis számára örökké emlékezetes marad az elmúlt szombat. A húsz esztendős salakmotoros ekkor szerzete meg a bajnoki címet. A szlovén-szlovák-magyar közös bajnokság zárófordulóján a második helyen végzett, amivel a magyar szövetség kiírásában az élen zárt.
– Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy elértük, amit szerettünk volna és nagyjából már már felfogtam, hogy milyen nagy sikert értem el – kezdte a beszélgetést az újdonsült bajnok. – Ezen a fórumon is szeretném megköszönni mindenkinek aki segített a nagy siker elérésében Tökéletes háttérrel vagyok ellátva, amit Albók Józsefnek köszönhetek. Szintén hálás vagyok Vasinak, Szlovenszki Lacinak, Szegecsnek, Subinak (Vaskó Tamás, Szegvári Róbert és Tihanyi Sándor, a szerk.).
Dennis egy második hellyel kezdett, aztán jött két futamgyőzelem, egy harmadik és egy második hely, a 11 ponttal kisdöntőzött. Legbelülről rajtolt, túlságosan is gyorsan, mert figyelmeztették és új startot rendeltek el. Ezt is megcsípte Dennis és remek körözéssel a piros sisakjelzéssel harmadszor ért elsőként a célba. Jöhetett tehát a finálé. Itt kék sisakjelzéssel szintén remekül rajtolt és a lengyel extraligában motorozó Pawel Miesiac-cal látványos és izgalmas csatát vívott. Végül a versenyt veretlenül záró Miesiacmögött másodikként ért célba a szintén lengyel David Rempala és a szlován bajnok Matic Ivics előtt.
– A második rajt is sikerült és próbáltam nagyon koncentrálni. A motor úgy állítottuk be, hogy belül a szegélyen legyen jó. Az edéseken mértük az időket és akárhogyan is számolgattunk, kívül is haladós volt, de belül gyorsabb. A döntőben is jól sikerült a start nagyot csatáztam az Miesiac-cal, aki nagy versenyzőnek számít. A második hellyel is nagyon elégedett vagyok, hiszen a fináléban remek ellenfelekkel mentem. Ám nem azzal foglalkoztam, hogy kik indulnak mellettem, hanem hogy szeretném megnyerni a versenyt. Nagyon örülök, hogy ilyen remek versenyzőkkel mehettem együtt, meg kellett küzdenem velük és nekik is velem. -így Dennis.
– Én nagyon bíztam Dennisben, nem véletlenül igazoltam vissza a vasadiaktól – vette át a szót Albók József, a nagyhalászi klub elnöke, a pálya tulajdonosa. – Nagyon elavult volt a technikája, nem jöttek az eredmények, már abba akarta hagyni a motorozást. Meggyőztem a folytatásról, én hittem benne, hogy magyar bajnok lehet, mert ismerem a mentalitását.
– Ő korábban is nagyon akart teljesíteni, ám az akkori technikával nem tudott. Megadtunk neki mindent, motorokat, blokkokat, gumikat, felszerelést és remek szakmai hátteret. Vaskó Norbi világbajnoki résztvevőknek szerelt, Szlovenszki Lacit sem kell bemutatni és még vannak néhányan akik szintén segítenek és mindenki tudja a feladatát. Naqyon boldog vagyok, hogy a Nagyhalászi Speedway Clubnak immár magyar bajnok van. – így Albók József
Ami a szombati versenyt illeti, nem kis bravúr volt az utolsó pillanatban olyan remek versenyzőket szerezni mint a végső győztes Mi a harmadik David Rempla, az ötödik Tomasz Orwat. A közönség a nagyhalászi oválon megszokott nívóju versenyt láthatott izgalmas futamokkal, remek párviadalokkal.
– Úgy gondolom, hogy az utolsó pillanatban érkező lengyel motorosok indulása növelte a verseny színvonalát. Ők odatették magukat, bizonyították, hogy nem véletlenül szerepelnek legjegyzettebb bajnokságokban, így a közönség jól szórakozhatott és ez a legfontosabb – így Albók József.
Salakmotor záróforduló | Fotók: Janics Attila
Borítókép: A szombati verseny dobogósai (balról) Fazekas Dennis, Pawel Miesiac és David Rempala | Fotó: Mán László