kézilabda

2021.09.21. 09:57

Erőt merítenek a győzelemből

Hosszú idő után végre a Kisvárda felé billent a mérleg nyelve a mérkőzés végén.

BB

Veronika Habánková (labdával) lőtte a győztes találatot

Fotó: Pusztai Sándor

A Kisvárda Master Good SE az elmúlt szezonban két döntetlen mellett öt mérkőzését is egy góllal veszítette el. Múlt szombaton azonban fordult a kocka, egy végig kiegyenlített találkozón 15 másodperccel a lefújás előtt Veronika Habánková találatával minimális különbséggel a szabolcsiak diadalmaskodtak az előzetesen esélyesebbnek tartott Siófok ellen (35–34).

Folyamatosan építkeznek

– Ebből a mérkőzésből csak a pozitívumokat, a küzdést, az akarást, a hozzáállást visszük tovább, mert abból lehet erőt meríteni, építkezni. Azóta visszanéztem a mérkőzést, természetesen láttam hibákat, rengeteg munka vár még ránk, van még hova fejlődnünk, de ez igaz az egész bajnokságra, mert csak folyamatos építkezéssel lehetünk egyre jobbak

– kezdte érdeklődésünkre Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője. – Most azonban egy pillanatra megállhatunk és örülhetünk, úgy kell megélnünk ezt a győzelmet, hogy előnyt tudjunk kovácsolni belőle, hétfőtől azonban már a következő feladatra koncentrálunk. Az előző szezonban többször is arról kellett beszélnem, hogy csak egy pici hiányzott, apróságokon múlt a sikerünk, ezúttal a mi oldalunkra billent el a mérleg nyelve, de sokat is tettek érte a lányok.

A Debrecen ellen az első harminc percben játszott csak jól a Kisvárda, ezúttal közel hatvan percig voltak képesek magas szintű teljesítményre.

– A Debrecen elleni mérkőzésünkhöz képest klasszisokkal jobb teljesítményt nyújtottak átlövőink. Ennek hatására beállóból és szélről is eredményesebbek tudtunk lenni. Visszarendeződésben és védekezésben azonban nem voltunk annyira stabilak, mint amilyenek szoktunk lenni, de amíg lövünk 35 gólt, addig belefér ez is.

A remekül teljesítő Kisvárda nyolcadik játékosa a végig lelkesen szurkoló közönség volt.

A Vasas ellen folytatják

– Nagy köszönettel tartozunk nekik, mert a nehéz pillanatokon átsegítettek bennünket. Hiába vezettünk szinte az egész mérkőzésen végig, az utolsó öt percre kétgólos hátránnyal fordultunk, akkor a lelátóról óriási segítséget kaptunk, kellett az a hangulat, az az atmoszféra, amelyet ők teremtettek – zárta Bakó Botond.

A vezetőedző még szólt arról, hogy elégedett csapatával, mert az összes utasítását, a megbeszélt taktikai elemeket sikerült megvalósítaniuk, külön kiemelte Siska Pálmát, aki törött ujjal játszotta végig a mérkőzést. A Kisvárda pénteken az újonc Vasas otthonában folytatja a sorozatot.


Kézilabda: NB I., női

További eredmények: Mosonmagyaróvár–Érd 35–26 (22–13), Szombathely–DVSC 25–29 (14–15), Budaörs–Dunaújváros 19–31 (11–17), Vác–MTK 23–24 (11–13).

A bajnokság állása

1. Győr 2 2 – – 81–53 4

2. FTC 2 2 – – 69–51 4

3. Dunaújváros 2 2 – – 57–42 4

4. Debrecen 2 2 – – 59–47 4

5. Vác 2 1 – 1 50–46 2

6. MTK 2 1 – 1 47–47 2

7. M.óvár 2 1 – 1 61–63 2

8. Kisvárda 2 1 – 1 57–64 2

9. Budaörs 2 1 – 1 43–54 2

10. Vasas 2 1 – 1 47–65 2

11. Szombathely 2 – – 2 48–55 0

12. Siófok 2 – – 2 66–75 0

13. Fehérvár 2 – – 2 49–58 0

14. Érd 2 – – 2 48–62 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában