Megye I.

2021.09.18. 17:13

11 mezőnyjátékossal, egy kapussal és egy „hervadt” Virággal tudtunk nekivágni a meccsnek

A Nyír-Wetland megyei első osztály 6. fordulójának eredményei.

Forrás: Shutterstock

Mátészalka–Nyírgyulaj 2–2 (2–0)

Mátészalka, 150 néző, v.: Gergely.

Mátészalka: Szilágyi – Szabó D., Szántó, Ötvös (Scheibli), Farkas (Papp), Huszti, Makó, Gergely (Szabó B.), Bodó, Mos, Sárosi. Edző: Virágh István.

Nyírgyulaj: Oláh – Bégányi (Orosz), Buka, Tóth, Ács, Kállai, Phrankonkham, Vass, Bagi (Pataki), Müller, Terdik. Edző: Lukács Tibor.

Gól: Farkas, Szilágyi (11-esből), illetve Phrakonkham, Terdik.

Virágh István: – Az első félidőben maximálisan uraltuk a mérkőzést, de játékosaim „bennhagyták” az öltözőben a szünetben elhangzottakat. Túl sok egyéni, taktikai fegyelmezetlenséget és figyelmetlenséget vétettünk a második játékrészben, de tudtuk, hogy nagyon jó Nyírgyulajjal fogunk játszani. Azt kell mondanom, hogy örülhetünk a hazai pályán megszerzett egy pontnak.

Lukács Tibor: – Ellentétes félidők után Szalkán hagytunk két pontot.

Nagyecsed–Nagyhalász 2–0 (2–0)

Nagyecsed, 100 néző, v.: Papp.

Nagyecsed: Makó – Sarkadi (Somlyai), Zámbó, Gömze (Bulyáki A.), Bulyáki K., Szabó, Kóka R., Erdős (Bernáth), Mezei, Angyal, Nyíregyházi (Kóka S.). Edző: Homann Richárd.

Nagyhalász: Tóth B. – Szűcs, Tóth L., Puluczkai (Mészáros), Kató, Varga, Bognár, Babják, Huncsik, Károlyi, Mátrai (Kormány). Edző: Borza László.

Gól: Angyal 2.

Homann Richárd: – Minden győzelem fontos, számunkra ez a mostani különösen az volt. Gratulálok a fiúknak és egyben a csapat gratulál Tengyel Zoltánnak születésnapja alkalmából.

Borza László: – Az első félidőt elrontottuk, majd a másodikban több lehetőségünk volt visszajönni a mérkőzésbe, de nem éltünk velük, ezért megérdemelten győzött az ellenfél.

Gyulaháza–Nyírmeggyes 0–2 (0–1)

Gyulaháza, 100 néző, v.: Veres.

Gyulaháza: Kőrösi – Kozma J., Kozma M., Koszta, Illés (Csercsa), Varga, Csépke (Galambos), Köblös, Varga (Kozma), Dolhai (Németh), Soós. Edző: Bardi Gábor.

Nyírmeggyes: Zán – Nagy Zs., Nagy D. (Hornyák), Székely (Szántó), Éles, Nógrádi, Batizi Pócsi (Hadadi), Preg (Savrnoh), Balogh (Szondi), Folytán, Drabik. Játékos-edző: Gózner Károly.

Gól: Balogh, Preg. Ifi: 2–4.

Bardi Gábor: – Nem játszottunk jól, nem volt bennünk elég tűz, nem voltunk fegyelmezettek, de ami a legjobban fáj, hogy akartban is felülmúlt bennünket a Nyírmeggyes. Pontosan ezért megérdemelten nyert az ellenfél, amihez gratulálok!

Gózner Károly: – Hamar megszereztük a vezetést, ami megnyugtatta a csapatot. A második félidőben két ellentámadásból sikerült biztosítani a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, sok sikert a Gyulaházának!

Csenger–Kemecse 2–2 (1–1)

Csenger, 200 néző, v.: Goneth.

Csenger: Makay – Péter, Lacatos (Antal), Popovics (Margitics), Csorvási, Stef, Barcsay (Katona), Osváth, Gaál (Fejes), Lengyel (Nagy), Ohár. Edző: Barcsay István.

Kemecse: Baráth – Mészáros, Sándor, Hadházi, Ács, Majoros, Ádám, Szilágyi, Bárdos (Mészáros), Madzin, Hokk. Megbízott edző: Resán Attila.

Gól: Lengyel, Osváth, illetve Ádám, Madzin. Ifi: novemberben rendezik.

Barcsay István: – Küzdelmes mérkőzésen, ma ennyire futotta.

Resán Attila, a Kemecse SE elnöke: – Férfiasan helytálltak a fiúk, pedig a mérkőzés előjelei nem voltak felhőtlenek: tizenegy mezőnyjátékossal, egy kapussal és egy „hervadt” Virággal tudtunk nekivágni a meccsnek. Így kihoztuk a maximumot.

Tarpa–Vásárosnamény 1–1 (0–1)

Tarpa, 200 néző, v.: Bíró.

Tarpa: Shosh – Srjuba, Balogh (Komári), Tüzes, Rozman, Barta K., Kacsó, Djácsenkó, Kobály (Motychka), Losonczi (Dolináj), Gál. Edző: Varga Gyula.

Vásárosnamény: Szabolcsi – Géci, Rakóczi, Bátyi, Illés P., Berec (Trombola), Szabó, Zán (Horváth), Misák (Szabó), Barta F. (Illés G.), Orosz. Edző: Harbula Balázs.

Gól: Dolináj, illetve Berec.

Varga Gyula: – Úgy gondolom, több volt a mérkőzésben, gratulálok fiúknak, sok sikert a Vásárosnaménynak!

Harbula Balázs: – Az első félidő a miénk volt, a második viszont teljes mértékben a hazaiaké. Ekkor már nem tudtunk a labdát sem megtartani, ami a jövőre nézve eléggé aggasztó. A döntetlen igazságos, sok sikert a tarpai csapatnak!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában