Hübner Nyíregyháza BS

2021.09.20. 09:21

Javítanak, de már a DEAC-ra figyelnek

Nem kell már sokat várni, a Hübner Nyíregyháza BS a héten megkezdi élvonalbeli szereplését.

Alekszandra Sztamenics (labdával) az első félidőben remekelt

Fotó: Pusztai Sándor

A Cápák közel héthetes felkészülés finisébe érkeztek. Az első másfél hétben Borisz Maljkovics és Szollár Gergő vezetésével ráhangoló jelleggel kezdődött a munka. A légiósok augusztus 20. után érkeztek meg a csapathoz, nehezítő tényező volt, hogy Alex Reese helyett kényszerűségből új játékost kellett találni. Az amerikai Seth LeDay szeptember első napjaiban egyhetes próbajátékra érkezett és megfelelt, így Rytis Pipiras, Nigel Johnson és C. J. Bryce után ő lett az újonc negyedik külföldi kosárlabdázója.

A Blue Sharks az első hetekben még igen hiányos kerettel kétszer találkozott a Jászberénnyel, majd az oroszlányi Bányász Kupán az első osztályú házigazdával és a Péccsel csapott össze, egy hétre rá a Sitku Ernő Emléktornán a Honvéddal és az Alba Fehérvárral mérkőzött, majd múlt szerdán a Honvéd vendégeként főpróbázott.

– Összességében jó munkát végeztünk a felkészülés alatt, kilencven százalékban elégedett vagyok – beszélt a felkészülési időszakról Pethő Ákos vezetőedző. – Nagyon jó egység van a csapaton belül, a posztriválisok és a külföldi, valamint a magyar játékosok közötti kapcsolat is rendben van. Nyilván fejlődnünk kell, fel kell vennünk a bajnokság iramát. Örülök neki, hogy rögtön erős csapat ellen kezdünk, és ellenük kell megmutatnunk, hogy tényleg ide tartozunk.

Ez az erős csapat nem más, mint az előző idény negyedik helyezettje, a DEAC.

– Mivel kialakulóban lévő csapat vagyunk, mindig kell a saját játékunkkal foglalkozni, azok a gárdák, amelyek régebb óta együtt vannak, a hét második felében szinte csak az ellenfélre tudnak koncentrálni – válaszolt a tréner arra a kérdésre, hogy az utolsó napokban a saját játékunk csiszolása, vagy az első ellenfél „alakítja” a programot. – Nekünk még meg kell találni a helyes arányt. A saját játékunkban is vannak még olyan dolgok, amiket feltétlen ki kell javítanunk. Emellett folyamatosan csepegtetjük az információt a játékosoknak, a múlt hét nagyrészt a Debrecenről szólt, már szem előtt tartottuk a bajnoki rajtot.

A Cápák szerdán 18 órakor játszanak a debreceniek vendégeként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában