NB III.

2021.09.28. 09:39

Nem voltak élesek a kisvárdaiak

Bosszantó, hogy a sényőiek idegenben két góllal sem tudtak három pontot szerezni.

ML

Nem sikerült megállítani az előre robogó BKV buszát, a fővárosiak maradtak makulátlanok és nyertek a Várkerti Sporttelepen. Itt fogadta a Kisvárda Master Good II. a harmadik vonal Keleti csoportjának éllovasát. A mérkőzést a vendégek nyerték, így a debreceni fiaskót követően hazai környezetben is kikapott a várdai csapat.

– Azt kaptuk, amire számítottunk – kezdte visszapillantását a találkozóra Kocsis János, a kisvárdai együttes mestere. – Várható volt, hogy labdabirtoklásban fölénybe tudunk kerülni. Így is alakult, ám nem voltunk elég élesek. Nagyon sok párharcot elbuktunk most is és Debrecenben is.

– A mezőnyjátékunk több volt mint az ellenfélé, ám, sikerült egy öngóllal hátrányba hozni magunkat, és sajnos a hatékonyságunk sem javult. A végén kaptunk még egy gólt, ami igazából már nem osztott és nem szorzott. Volt lehetőségünk arra, hogy döntetlenre hozzuk a meccset. Két komoly helyzetünk volt és egy tizenegyesgyanús szituáció.

– A legfontosabb, hogy sajnos nem voltunk élesek, máskor ilyen meccsbe nem hibázunk így bele, hasonló találkozókat nyertünk már meg. Két élcsapattal játszottunk legutóbb, ez most nekünk erős volt, bízom benne, hogy ez javulni fog – így Kocsis János.

A végén is volt lehetőség

A Sényő-Carnifex szokatlan időpontban, vasárnap tizenegykor kezdett Újpesten. Az MLSZ illetékesei kipróbálhatnák, hogy milyen több mint kétszáz kilométert buszozni egy meccsre, amit délelőtt rendeznek. Vajon az újpestiek mit szólnának, ha mondjuk Sényőn, Tállyán és Hidasnémetiben is hasonló időpontban kellene kezdeniük. Ugyan támogatói segítséggel már szombaton elutaztak a sényőiek, ám ettől függetlenül bizonyára megérne egy misét a délelőtti kezdés. És nemcsak itt, hanem Békéscsabán és Diósgyőrben is.

No de térjünk vissza az újpesti matinéra, amelyen kétszer is vezettek a sényőiek, sajnos a lila-fehérek nem hagyták annyiban, s kétszer egalizáltak.

– Négy éve vagyunk a harmadosztályban, de ilyen „szimpatikus” ellenféllel még nem találkoztunk – indította a beszélgetést Fiumei Viktor, a sényői edzőpáros tagja. – Rátérve a mérkőzésre, a felejthető első félidőben az ellenfél kapujára nem, de magunkra veszélyesek voltunk. Szünet után viszont száznyolcvan fokos fordulatot vett a játékunk, egy szép találattal vezetéshez jutottunk. A hazaiak egyenlítettek, ismét vezettünk és ekkor eldönthettük volna a meccset. Sajnos elpuskáztuk a lehetőségeinket, a hajrában pedig szögletből kaptunk egy gólt.

– Még utána is volt san­szunk, egy szabadrúgásunknál a kapufa mentett, a kipattanót pedig fölé vágtuk. Az pozitívum, hogy a sok kihagyott helyzet ellenére megint szereztünk két gólt idegenben, ám bosszantó, hogy mégsem tudtunk vele három pontot szerezni – így Fiumei Viktor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában