Aerobik

2021.09.28. 10:18

Pozsony és Plovdiv után Prágában is aranyosan aerobikoztak a lányok

A rangos nemzetközi seregszemlékről sorra szállítják a remek eredményeket a Nyíregyháza Spartacus Torna Club versenyzői.

A prágai versenyen sikerrel szereplő lányok és edzőik

Forrás: Nyíregyhaza Spartacus TC

A csinos és ügyes lányok a szlovákiai, pozsonyi verseny után előbb Plovdivban, majd legutóbb Prágában tették le a névjegyüket. A plovdivi versenyről a Spartacus TC és a debreceni Flex Hd közös dance-csapata két aranyéremmel tért haza. Valamennyi egység helytállt a döntőben, a SA UP2 csapat mindössze 5 század ponttal maradt le a dobogóról.

Világbajnoki mezőny

A közelmúltban Prágában a cseh Openen indultak a mieink, azt a rangos versenyt a pandémia miatt háromszor is elhalasztották. A négynapos út nemcsak élményekkel teli, hanem sikeres is volt, hiszen hat érmet szereztek a lányok, minden színűből kettőt-kettőt.

– A pozsonyival együtt három rangos nemzetközi versenyt zártunk öt aranyéremmel, ilyen sikeres még nem volt a Nyíregyháza Spartacus Torna Club. Plovdivban huszonnégy ország versenyzője volt ott, több nemzet képviseltette magát, mint a világbajnokságon. Prágában pénteken volt a selejtező, szombaton a döntő. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeresek leszünk, hiszen a két arany mellé két ezüstöt és két bronzot is szereztünk. Nem nyolcas döntők voltak, hanem a hat legjobb külföldi és három cseh jutott a finálékba. Összességében nagyon elégedett vagyok, mert a gyerekek nagyon kitettek magukért, a döntőben csinálták a legjobb gyakorlatot.

Jól koncentráltak

– Jól összpontosítottak, aminek meglett az eredménye. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen volt akinek egy nap négy gyakorlata volt. – summázott értékelést a három versenyről Habucsek László vezetőedző.

A következő fellépés már itthon, Kozármislenyben lesz, ahol a Magyar Kupa harmadik fordulóját rendezik. A klub várja az aerobik iránt érdeklődő lányok és fiúk jelentkezését. A fiatalok toborzója szeptember 18-án, szombaton 10 órakor kezdődik a klub Tiszavasvári úti tornacsarnokában (az autópályára vezető körforgalom előtt közvetlenül jobbra lévő Révész Telephely). Érdeklődni lehet a +36 20 517 4254-os telefonszámon.

Aerobik: A Nyíregyháza Spartacus Torna Club versenyzőinek eredményei

Plovdiv

Aranyérem. UP2 AD: Révész Valcsi, Vámosi Kiara, Bányász Viki, Drabik Niki, Bakator Csenge, Kiss Jázmin. UP1 AD: Albrecht Zsófi, Gaál Petra, Kiss Letta, Pristyák Jázmin, Szabó Sára, Szepesi Gréta.

4. hely. SA UP2 GR: Kovács Eszter, Moravszki Dorka, Sziszák Nóra, Révész Valcsi, Vámosi Kiara. SA UP1 GR: Albrecht Zsófi, Gaál Petra, Pristyák Jázmin, Szabó Sára, Szepesi Gréta

7. hely. SA UP2 Trió: Kovács Eszter, Révész Valcsi, Vámosi Kiara

Prága

Aranyérem. SA UP1 csoport: Albrecht Zsófia, Gaál Petra, Pristyák Jázmin, Szabó Sára, Szepesi Gréta. SA UP2 trió: Kovács Eszter, Révész Valentina, Vámosi Kiara

Ezüstérem. SA UP2 csoport: Kovács Eszter, Moravszki Dorka, Révész Valentina, Sziszák Nóra, Vámosi Kiara. AD UP2: Kerezsi Nóra, Kovács Eszter, Moravszki Dorka, Szepesi Mira, Sziszák Nóra, Tajthy Emese

Bronzérem. SA UP1 TR: Gaál Petra, Szabó Sára, Szepesi Gréta. AD UP1: Albrecht Zsófia, Gaál Petra, Kiss Letta, Pristyák Jázmin, Szabó Sára, Szepesi Gréta.

7. hely: SA UP2 egység: Vámosi Kiara. SA UP2 csoport: Dvorszki Dóra, Kerezsi Nóra, Ilosvai Tímea, Szepesi Mira, Tajthy Emese. 8. hely. SA UP2 egyéni: Révész Valentina. SA UP2 trio: Kerezsi Nóra, Moravszki Dóra, Sziszák Nóra.

10. hely: SA UP2 trio: Dvorszki Dóra, Szepesi Mira, Tajthy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában