Rally

2021.09.30. 13:48

Újból a keceli rallycross dobogósai lettek

Tanárok és diákok közös versenyeredményét ünnepelték, ennél jobb iskolai motivációs erőt nehéz elképzelni.

Középiskola egy nemzetközi rallycross versenyen? Nem elírás, a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium Bánki Autó Team csapata immár harmadik alkalommal bizonyította be, hogy nem csak az autószerelésben, de a volán mögött is remekül helytállnak. Legutóbbi dobogós versenyeredményüket szeptember 30-án ünnepelték az intézményben, a diáksereg folyamatos ovációja mellett.

Amint az eseményen Pásztor Tamástól megtudhattuk, Vályi Istvánnak, a SpeedZone Kft. képviselőjének a biztatására 2019-ben indultak el először a versenyen a cég egy Volvo 940-es ajándékautójával. Már akkor felfigyeltek rájuk, hiszen 85 indulóból a 12 helyen végeztek. El is döntötték, saját autót kell felkészíteniük a következő alkalomra, ami egy Opel Astra 2000-es GSI lett. Könnyebb volt a Volvónál, 150 lóerős, és a szerelő diákok és tanáraik a szívüket, lelküket beleadták a felturbózásába. Meg is lett az eredménye, a 2020-as 24 órás versenyen 33 induló közül harmadikok lettek, nemrég pedig, szeptember 14-én, a 62 induló csapat, német, osztrák lengyel és szlovák versenyzők között ezt a bravúrt sikerült megismételniük.

– Nem volt könnyű, mert a 36. perceben nagy ütést kaptunk egy másik autótól, és kisodródtunk a pálya szélére – mondta el lapunknak a rajtban résztvevő kemecsei sztársofőr, Nagy Zsolt. – negyedórás szerelés után már mindenki azt hitte, ez a verseny elúszott, de két és félóra alatt sikerült az 51. helyről feljönni a 10.-re – újságolta. Sofőrcsere, egy defekt, kisebb koccanások, és néhány visszapillantó tükör elvesztését leszámítva viszont az autó és pilótái remekül helytálltak, és végül dobogóra állhattak.

Mindez nyilván nem jöhetett volna létre anyagi támogatás nélkül, ám mögöttük állt a Bánkis Diákokért Alapítvány, melynek képviselője, Bakó András elmondta: egy millió forinttal támogatták a versenyzést, felerészben az adók egy százalékból, felerészben pedig nyíregyházi cégek céltámogatásával. Reméljük, hogy legközelebb ennél is magasabbra kapaszkodhat a Szűcs Zoltán vezette csapat.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában