Szpari

2021.10.17. 15:10

Egy pont Kecskemétről

Fejér Csongor, a Szapri kapusa büntetőt hárított.

Forrás: nyiregyhazaspartacus.hu

Bizakodva indult Kecskemétre a Szpari. Az elmúlt két hétben jól dolgoztak a játékosok és a kecskemétiek ellen szükség is volt jó hangulatra és önbizalomra. Az újonc nem kis meglepetésre a tabella második helyéről várta a második vonal vasárnapi fordulóját. Az első helyzet a lilában játszó házigazda előtt adódott, az első félidőben több helyzetet alakítottak ki. Azért voltak Szpari lehetőségek is. A hajrában Fejér Csongor villanásai érdemeltek dicséretet, előbb egy szögletet követő fejest hárított bravúrral, majd egy jogos tizenegyes védett ki. Nagy szerep volt abban, hogy gól nélkül ért véget a játékrész, amelyben a kecskemétiek többet birtokolták a labdát.

Szünetben egy cseréről döntött Szergej Pacaj, a Szpari mestere. Tíz perc sem kellett ahhoz, hogy a vendégek kétszer is önfeláldozóan blokkolják a kecskemétiek kisérletét. Szerencsére sikerült megúszni a veszélyes pillanatokat. Aztán Papucsek lövését hárította bravúrral a hazai cerberus, majd Zamostny Balázs kisérletét védte Varga Bence. Kicsit később Zamostny fejessel veszélyeztette, sajnos pontatlan volt. Miként a hajrában egy 28 méteres szabadrúgásnál. Aztán letelt a három perces ráadás is, gól nem született ám a Spartacus értékes egy ponttal gazdagodott.

Kecskemét-Nyíregyháza Spartacus 0-0 (0-0)

Széktói Stadion, 1200 néző, v.: Dolnegó (Baghy, Tőkés)

Kecskemét: Varga – Tóth, Szabó, Rjasko, Belényesi, Hadaró – Katona, Vágó, Nagy – Bartha, Lukács (Puskás, 75.) Vezetőedző: Szabó István

Nyíregyháza: Fejér – Szokol, Papucsek, Jánvári, Nemes – Vass (Pócsik, a szünetben), Paku, Szabó – Gresó, Zamostny, Novák Cs.. Vezetőedző: Szergej Pacaj

41. perc: Papucsek Barna váta fel Katonát a tizenhatoson belül. A jogos büntetőt Nagy lőtte a bal sarok irányába, ám Fejér gyors vetődéssel kiütötte a labdát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában