mennyei

2021.11.27. 16:10

„Adtunk gyorsan két gólpasszt az ellenfélnek.”- megyei eredmények, nyilatkozatok

Elmaradt meccseket játszottak le.

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Megyei II. osztály

Gémtech csoport

7. forduló

Vámosoroszi-Encsencs 4-1 (3-0)

Vámosoroszi, 100 néző, v.: Szabó.

Vámosoroszi: Munkácsi – Bakó, Márton, Imre Zs., Szabó, Rigó, Riskó, Imre M., Róka, Csatári, Somogyi. Edző: Riskó Tibor. Encsencs: Tallódi – Biró, Balogh Dominik, Varjasi, Balogh Dénes. (Harcsa), Radnai, Kiss Á., Kiss Z., Bíró I. Zsolt, Bíró II. Zsolt, Vincze. Edző: Szedlár János. Gól: Imre Zs.2, Szabó, Csatári, illetve Varjasi. Kiállítva: Szabó 75.percben.illetve Kiss Á. 29.percben

Riskó Tibor: – Elsődleges célunkat sikerült elérni. Mindenkinek jó pihenést, és kellemes ünnepeket kíván a Vámosoroszi csapata.

Szedlár János: – Jelentős előnyt szerzett oroszi az első félidőben. Nem találtuk az ellenfelét, az agresszív játékuknak. Emberhátrányba is kerültünk a második félidőben , lényegesen jobb játékunk már nem volt elég ahhoz, hogy megfordítsuk az eredményt, pedig a hazaiak láthatóan elfáradtak.

Pannónia Zrt. csoport, a 10.fordulóból elhalasztott meccs

Tiszalök-Nyírlugos 7-2 (3-0)

Tiszalök, 100 néző, v.: Kondor. Tiszalök: Szombati – Balogh S., Balogh A., Cseh, Lakatos, Puncsák, Kiss, Majoros (Budai),Bacskai, Gál, Aszalós. Edző: Magyar Gergely. Nyírlugos: Sinka – Kavalecz, Pénzes, Samad, Sveda, Balogh (Holló), Muhammad (Bakos), Fézer, Kereki, Horváth, Csákányos. Edző: Kavalecz Béla. Gól: Lakatos 3, Kiss,Budai, Cseh illetve Csákányos öngól. Holló, Fézer. Kiállítva: Pénzes 86.percben. Ifi: 1-3.

Magyar Gergely: -Megérdemelt győzelem, jó pihenést mindenkinek. További sok sikert Nyírlugosnak.

Kavalecz Béla elnök: – Köszönjük Tiszalöknek, hogy belementek az elhalasztásba. A szombati meccs nem a mi erősségünk. Köszönet az önkormányzat támogatásának, jó pihenést mindenkinek.

Megye I. osztály

3.forduló

Nyír-Wetland csoport

Gyulaháza-Ibrány 3-2 (1-2)

Gyulaháza, 100 néző, v.: Major (Kósa, Novák)

Gyulaháza: Tóth – Dolhai (Németh), Illés, Csercsa, Csépke, Köblös, Varga (Tintér), Kozma M., Soós, Kozma Zs. (Parádi), Kőrösi. Edző: Bardi Gábor. Ibrány: Tóth – Mészáros, Kiss, Szőlősi, Lakatos, Csáki, Pápa, Gergely, Jeddi, Lyáh, Zubora. Edző: Kiss Tamás. Gól: Kozma, Tóth, Varga 11-esből, illetve Lyáh, Tóth 11-esből. Kiállítva: Ifi: 4-1.

Bardi Gábor: – Minden jó, ha a vége jó.

Kiss Tamás: -Nagyon örülök, hogy vége van a szezonnak, biztos vagyok benne, ha lenne még egy forduló nem tudnánk ki állni. Most is tizenketten tudtuk elutazni velem együtt. Így is volt aki sérülten és betegen is vállalta a meccset. Mindenkinek jó pihenést. A csapat, és a vezetőség nevében gratulálunk dr. Ferenczi Tamásnak kisfia születéséhez, jó egészséget az egész családnak.

Tarpa-Kemecse 4-1 (2-0)

Tarpa, 100 néző, v.: Tomori (Hegedűs,Tóth)

Tarpa: Shosh – Komári (Rozman), Marchenko, Dolináj, Motychka (Rácz), Barta (Nemesh), Kofel, Djácsenkó, Babinec, Bodan (Tkachenko), Gál. Edző: Varga Gyula. Kemecse: Baráth – Hadházi, Ács, Majoros, Ádám, Bárdos (Szilágyi), Hokk Á. (Csáki), Madzin, Kovács, Sándor, Hokk B.(Mészáros). Edző: Hokk Béla. Gól: Djácsenkó 2, Bodan, Nemesh, illetve Ács. Ifi:

Varga Gyula: – Gratulálok a csapatnak, az őszi utolsó mérkőzésén nyújtott teljesítményéhez. Remélem a tavaszi idényt, ott folytatjuk ahol abba hagytuk. Hokk Ádámnak mihamarabbi felépülést.

Resán Attila: – Mérkőzés elején, pályára nem illő momentumok nagyban befolyásolták a koncentrációnkat. Adtunk gyorsan két gólpasszt az ellenfélnek. A második félidei játékuk kevés volt, hogy megfordítsuk a meccs eredményét. Beleszaladtunk a késbe, de a végén látottak alapján iksz is lehetett volna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában