birkózás

2021.11.09. 14:18

Bököny harminc éve a birkózó sport kiemelkedő települése (fotók)

A Bökönyi Birkózó Klub megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából az egyesület eddigi eredményeit bemutató kiállítást nyitott meg.

Noha az évforduló 2020-ban volt, a koronavírus miatt most jöhetett létre a jeles esemény.

Nem túlzás, órákig anekdotázhatnánk a klub eredményeiről, számos utánpótlás-válogatott sportoló Bökönyben nevelkedett, a legnagyobb sikerek között van Pistár Róbert serdülő vb-ezüstje, és sokat mond az is, hogy a Magyar Birkózószövetség 2010-ben a „Birkózás városa” címmel tüntette ki a települést.

A kiállítást megnyitó beszédében Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes egykori birkózó is hosszasan méltatta Bököny és a birkózóklub munkáját, ami az egész országban kimagasló.

– Néhány évtizeddel ezelőtt voltam itt a válogatottal, már akkor nagyon jól éreztem magamat a településen – emlékezett vissza Komáromi Tibor, aki a százéves Magyar Birkózószövetség elnökségi tagjaként vett részt a megnyitón. – Az egyesület eredményei – amikre az itt kiállított érmek, serlegek, újságcikkek emlékeztetnek – még a nagyobb szakosztályoknak is becsületére válna. Le a kalappal Radócz János edző munkája előtt, őt meg kell becsülni. Látom, hogy a település szereti a sportot, szereti a sportban tevékenykedő embereket. Köszönöm a vezetőknek, hogy támogatják az edző urat és segítséget nyújt, hogy működjön a szakosztály.

A megnyitón természetesen jelen volt és beszédet mondott a bökönyi birkózás „atyja”, Radócz János is.

– Úgy érzem magam, mint egy időutazó, aki harmincegy év alatt állandó, csupán a környezet és a szereplők változnak mellette, de ő mindig ugyanaz és mindig ugyanazt szeretné – fogalmazott az edző. – Időutazásom során mindig olyan emberek vettek körül, akik segítették a munkámat és támogattak. A mondás szerint célokról és eredményekről csak az beszélhet, aki már elérte azt. Azt gondolom, mindenféle nagyképűség nélkül mondhatom, hogy voltak céljaim és elértem azokat, a munkát is elvégeztem, így beszélhetek róla a tanítványaimnak.

– Bízom benne, hogy ha nem is harminc, de legalább tíz-tizenöt év múlva ugyanitt tudunk találkozni – zárta szavait Radócz János. A megnyitó résztvevői hasonló érzésekkel távoztak, hiszen Bököny üde színfoltja a hazai birkózásnak és megyénk méltán lehet büszke a klub munkájára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában