Kisvárda Master Good

2021.11.23. 07:28

Feledhetetlen vezetőedzői premier: „Nagyon jó érzés volt ott állni a kispadnál”

A figyelmetlenségek és a hibák megbosszulták magukat a gyirmóti meccsen.

ML

Ekkor a helyzet magaslatán volt Dombó Dávid

Fotó: nso.hu

– Lehet úgy egy pontot szerezni egy focimeccsen, hogy a ráadásban sikerül bevenni az ellenfél kapuját. Ennek igen lehet örülni. Nem annyira annak, amikor az egygólos vezetés a hosszabbításban olvad el, és a három egység helyett csak egy a termés.

Örökké emlékezetes

Így járt szombaton Gyirmóton a Kisvárda Master Good, hiszen a vendéglátók a hosszabbításban egalizáltak. Ennek ellenére örökké emlékezetes marad ez az iksz Erős Gábor számára, hiszen először ült megbízott vezetőedzőként a várdai kispadon.

– A játék összképe alapján az eredmény lehet reális is, mert a hátrányban a Gyirmót nagy erőket mozgósított. – kezdte visszapillantását a mérkőzésre Erős Gábor. – Már visszanéztem a meccset, és a helyzeteik között olyan igazán nagy lehetőségeket nem láttam. Voltak persze beadásaik, kapu előtt lecsorgó labdák, de kidolgozott helyzetük egy sem. Egészen a kilencvenedik percig, ami után szöglethez jutottak. Nekünk viszont voltak esélyeink az előny növelésére. Például amikor hárman vezettük a labdát egy védőre. Az ilyen lehetőségeket ki kell használni, hiszen kétgólos előny után akár még nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem. Aztán a gyirmótiak helyzete előtt ott volt Zlicsics kapufája, amihez annyira ért hozzá a kapus, hogy az óriási védés legyen.

Nem volt bennük átütőerő

– Ugyan a Gyirmót többször a kapunk elé szorított minket, ám nem volt bennük átütőerő, közelebb volt a meccs a 0–2-höz, mint az 1–1-hez. Meg kell elégednünk az egy ponttal, de ez inkább fájdalmas egy pont, mint örömteli. Az egyenlítő találat előtt többször is rosszul döntöttek a játékosok, és ezt büntették a hazaiak. Pedig egész héten azt sulykoltuk, hogy a gyirmótiak a 14 góljukból nyolcat pontrúgásból vagy nagy bedobás után szereztek. Erre csináltunk egy buta szögletet – így Erős Gábor.

Erős Gábor Gyirmótról igazolt Kisvárdára, a lakása a pályától néhány percnyire van. Így számára igazán feledhetetlen volt a szombati vezetőedzői premier.

Nagyon jó érzés volt ott állni a kispadnál, a lelátón ott voltak a szüleim, a gyerekek, a család, rokonok és barátok.

– Természetesen ebben az esetben mindannyian nekem, ezáltal a Kisvárdának szurkoltak. Igazán akkor lett volna még feledhetetlenebb ez a szombat, ha nyerünk – így Erős Gábor, aki vasárnap ott maradt szerettei között, hétfőn indult vissza Kisvárdára, hiszen délután már edzés volt. Készül a csapat a szombati, MTK elleni hazai meccsre.

Sípszó után büntetlenül

Ismét reflektorvénybe került a videóelemzős módszer, azaz a VAR, hiszen sorjáznak a megmagyarázhatatlan ítéletek. Maradjunk a gyirmóti találkozónál, ahol a 33. percben Nagy Patrik oldalról nyújtott lábbal rúgta térden Ötvös Bencét. A labdához köze sem volt az esetnek. Visszanézték a történteket, de még csak sárgát sem adtak a kiállítást érdemlő mozdulatért.

Igaz ugyan, hogy az egész sípszó után történt, de ezek szerint ha áll a játék, agyba-főbe rugdoshatják egymást a focisták?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában