MEGYEI KÖZGYŰLÉS

2021.12.14. 13:44

A diáksportért dolgozó testnevelőket díjazták

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaerő-piaci helyzetéről szóló tájékoztató is napirenden volt kedden a megyei közgyűlés idei utolsó ülésén, a legtöbb kérdést a megye foglalkoztatási helyzetével kapcsolatban tették fel a képviselők.

Fotó: [email protected] +36305431120

Dr. Nagy Ervin, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője prezentációjában ismertette a főbb számokat. Elhangzott, a megye gazdasági teljesítménye növekedési pályán mozog, a Központi Statisztikai Hivatal negyedéves munkaerő-piaci felmérése szerint a 15-74 éves népességből 270 ezren dolgoznak a megyében, ami 64,9 százalékos foglalkoztatási aktivitást jelent. – Ez a szám a koronavírus járvány idején a korlátozások, zárások, bizonyos vállalkozások időszakos leállása miatt egy időre visszaesett, de az idén már újra közelíti a válság előtti szintet. Az év első 11 hónapjában 27,9 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a megyében, ami 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Az álláskeresők iskolai végzettségét vizsgálva megállapítható, hogy kétharmaduk szakképzetlen, ezért a foglalkoztatási mutatók javításában továbbra is lényeges szerepet töltenek be a képzésekre, a különböző munkaerő-piaci szolgáltatásokra fordított hazai és az uniós források – említette meg a főosztály vezetője. Elhangzott továbbá, hogy az elmúlt évben a pandémia okozta gazdasági nehézségek mellett is sikerült új munkahelyeket létesíteniük a megyei cégeknek, vállalkozásoknak köszönhetően a gazdaságvédelmi akciótervnek, valamint a gazdaság helyreállításához köthető kormányzati bértámogatásoknak. A munkahelyek megtartására irányuló, bértámogatási konstrukciók több ezer ember álláshelyét védték meg. Ugyancsak az álláskeresők elhelyezkedését segítették a foglalkoztatási paktumok, valamint a nyári diákmunka, ha még csak szezonálisan is, de betöltötte a hiányszakmákban fellelhető űrt, 2 hónap alatt 4700 fiatal talált munkát a mezőgazdasági és szolgáltatási szektorban.

A közfoglalkoztatásról szóló adatokból kiderült, országos szinten 98 ezer közmunkás dolgozik, ebből 20 ezer a megyénkben, ez az országos szám egyötöde. S bár elhangzott, hogy a közmunkaprogramok indulásától kezdve folyamatosan csökken a jellemzően önkormányzati közfoglalkoztatásba vettek száma, még mindig van mit javítani az arányon. Egy másik kérdés a gazdák nevében hangzott el, akik évről évre kérik, hogy ne a mezőgazdasági idényre essen a közmunkások képzése, mert alig találnak napszámost betakarítás idején. Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke hangsúlyozta: – A közmunka nem életcél, nem életpálya, és ilyen módon kell az önkormányzatoknak, valamint az abban résztvevőknek is hozzáállniuk, a közmunka átmenetet biztosít a versenyszférába, s azok, akik emelik képzettségi szintjüket átjuthatnak az egyikből a másikba – mondta. Hozzátette: javulási tendencia mutatkozik a megye foglalkoztatásában, aki el akar helyezkedni vállalja az akár 40-50 kilométeres ingázást is, és ez becsülendő.

A tájékoztatót elfogadta a testület, majd további beszámolókról, támogatási kérelmek jóváhagyásáról is döntöttek. Közben megérkezett Balogh Gábor olimpikon, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, aki 2014 óta minden évben ilyentájt személyesen adja át a szövetség és a megyei önkormányzat közösen alapított díjait a kiemelkedő munkát nyújtó testnevelő tanároknak.

– Egy olimpikonnak, egy sportolónak minden napja tudatosan megtervezett, az egész élete precízen felépített, és így van ez minden szinten, hiszen a testnevelők is akkor érnek el szép eredményeket a sportban diákjaikkal, ha megtervezik az edzéseket, az órákat. Gondoljunk bele, milyen lehetett a testnevelő tanárok élete az elmúlt 2 évben a pandémia miatt, és milyen lehetett a gyerekeké.

A 6-18 év közötti korosztály számára minimum 60 perc mozgás mindennap ajánlott, s mindezt biztosítani a karantén alatt. Szerintem a test-lélek-szellem egysége az emberi harmónia legfőbb hármasa, a sportolás, a mozgás épp azt védi, ami ezekben az időkben a legerősebb kell legyen: az immunrendszert. Örülök, hogy ebben a megyébe figyelnek az utánpótlásra, és óriási lelkesedéssel népszerűsítik a diáksportot.
 

Díjazottak:


Eredményességi kitüntetést kapott a diáksportban végzett munkájáért

Tóth János László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, majd a Bethlen Gábor Gimnázium és Általános Iskola testnevelője volt

Vajda Tamás, a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára volt, jelenleg a Nyíregyházi Sportcentrum U11-es csapatának vezetőedzője

Tehetséggondozás-utánpótlás díjban részesült

Siposné Balogh Anna, az apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola testnevelő tanára

Kósa György, a pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola testnevelő tanára

Csoma Ferenc, a szatmárcsekei Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola testnevelő tanára

Kazamér László, a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola testnevelő tanára

Lakatos László, a rétközberencsi I. István Király Általános Iskola, valamint a szabolcsbákai Dr. Kozma Pál Általános Szabolcsbákai Tagiskolájának testnevelő tanára

 

A közgyűlés végén a bejelentések és interpellációk során Kiss András képviselő felvetette, hogy bár a megyei közgyűlésben a kormánypárti és az ellenzéki képviselők, ha vitáznak is bizonyos témákban, soha nem ütnek meg egymással szemben ellenséges hangot, a megye lakosságának érdekében, a vidék fejlesztéséért közösen kiállnak. Kiss András elfogadhatatlannak tartja azt, amikor a közelgő választási kampány hevében az ellenzéki oldalon álló politikusok butának, tudatlannak nevezik a vidéki embereket, utalt Márki-Zay Péterre, aki az utóbbi időben "folyamatosan sértegeti a vidéki embereket". Sztolyka Zoltán képviselő és Baracsi Endre alelnök is kritikával illette az ellenzéki politikus kritikán aluli megnyilvánulásait. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában