Sunshine NYÍKSE

2021.12.09. 11:07

A Kiskunfélegyháza is fejet hajtott Vidáéknak

KM

Vida Zoltán

Fotó: szakosztály

Vasárnap a Kiskunfélegyházát fogadta az NB II.-es Sunshine NYÍKSE. A találkozót a vendégek kezdték jobban, és négy ponttal vezettek is az első negyed felénél, de a játékrész végére Zajácz triplájával és Földesi kosarával egy pontra zárkózott a hazai gárda. A második negyedben viszont Vida kosaránál már a NYÍKSE vezetett 18–15-re. Zajácz remekül dobott, a hazai pontok felét ő szerezte! Izgalmasan alakult a mérkőzés, 2–3 pontnál nagyobb különbség nem volt a csapatok között.

A negyed végén azonban nyílt az olló, sokat javult a nyírségi védekezés, és Balogh kosara után 34–24 volt az állás. Vida, Skorcov és Földesi is nagyot játszott, így a nagyszünetre komoly előnyt épített ki a NYÍKSE. A harmadik negyedben aztán az eladott labdák után közelebb került a Kiskunfél­egyháza, de a folytatásban ismét 10 pont körülire nőtt a távolság. 58–51-el kezdődött a zárófelvonás. Négy perc alatt jelentősen nem változott a differencia, majd hat pontra olvadt az előny. Tóth higgadt volt a büntetővonalról, majd Vida villant háromszor, és egy 9–0-s rohammal bebiztosította sikerét a NYÍKSE, amely továbbra is veretlen a bajnokságban. 

Kosárlabda: NB II.

Sunshine NYÍKSE–Kiskunfélegyháza 81–67 (14–15, 31–13, 13–23, 23–16) 

NYÍKSE: Tóth 14, Zajácz 12/6, Skorcov 8, Bíró 3, Földesi 18/3. Csere: Csirpák, Vida 17/9 , Balogh B.7/3, Bolden 2. Vezetőedző: Kovács Tibor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában