Helyi sport

2021.12.18. 18:15

Egy arany és két ezüst!

Kovács Ricsi biztosan nyert, Petrimán Patrik derekasan helyt állt, Kevin viszont nem lépett szorítóba.

 Ezt aligha gondolta volt Nagy Lajos a hét elején. Az NYVSC-Big Boxing bunyósainak mestere három tanítványával indult el Győrbe a 98. Papp László felnőtt bajnokságra. Szombaton rendezték a döntőket és mindhárman érintettek voltak a zárónapi programban.

A profi, ringvilágosításos döntők előtt elismeréseket adtak át az országos szövetség és a rendező képviselői, majd stílszerűen három menetben jöttek a finálék. Minden harmad után eredményhirdetés következett.

A második felvonásban kétszer is érintett volt a nyíregyházi klub. A 63.5 kilósoknál a válogatott frontembere, Kovács Richárd a piros szorítóból indult, ellenfele a egri Danyi Dániel volt. Két bajnok bunyózott, hiszen Ricsi tavaly 64 kilóban, a huszonegy éves egri pedig egy súlycsoporttal alatta, 60 kilóban volt első. A három menet alatt Ricsi megmutatta technikai repertoárját, az egri bunyós vitézül állta a sarat, de nem tudta megakadályozni Kovács egyhangú pontozásos győzelmét.

Utána következett az ifi válogatott Petrimán Patrik, ő a kék sarokból kezdett. Ellenfele a korábban Kovács Ricsi nagy riválisa, a huszonnyolc esztendős Fodor Milán volt (Vasas-Süllő). Le a kalappal Patrik előtt, mert remekül helytállt a tíz évvel idősebb rutinos bunyós ellen, remek megoldásai is voltak ám nem tudta megakadályozni az esélyesebb Fodor egyhangú pontozásos győzelmét.

A záró harmadban lett volna Beri Kevin (86 kg) és Tallósi Péter (Vasas-Süllő) döntője. Sajnos ez elmaradt mert a szintén ifi válogatott Kevin nem tudott kiállni, így ellenfele lett a bajnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában