2021.12.18. 11:30
Nyolcvankét évesen befejezi a veterán nyíregyházi futó
A sport mindig is a szenvedélye marad, de versenyt már nem tervez a veterán sportember.
Fotó: Pusztai Sándor
Oldalunkon többször olvashattak már Hován Istvánról, az egykori ökölvívóedzőről és a megyei szövetség korábbi főtitkáráról. Pista bácsi hatvanon túl életmódot váltott, a kezdetben egészségjavító céllal végzett futás később igazi szenvedéllyé vált.
Össze kellett szednie magát
– Egyre több gond akadt az egészségemmel, magas volt a vérnyomásom, szédültem, az orvos felírt ötfajta gyógyszert – emlékezett vissza a kezdetekre a nyíregyházi sportember, aki november végén lett 82 éves.
Egész életemben sportoltam, de az ezredfordulóhoz érve el voltam hízva, tudtam, hogy ez így nem maradhat, változtatnom kell.
– Eleinte Nyíregyháza külvárosában futottam, mert szégyelltem a stadionba menni. Egyre inkább belejöttem a futásba, fokozatosan többet bírtam, így rendbe jött az egészségem, majd az első eredményemet kétezernégyben, a nyíregyházi Eismann nemzetközi utcai futóversenyen értem el, amin a korosztályomban első lettem.
A versenyek szépen jöttek sorba, Pista bácsinak pedig az életkor nem okozott akadályt: 16 maratoni, és 42 félmaratoni futást teljesített. A hazai viadalok mellett nemzetközi terepen is kipróbálhatta magát. A legemlékezetesebb a göteborgi volt, ami a világ egyik legjelentősebb félmaratoni versenye. A nyíregyházi sportoló 2015-ben úgy jutott el a megméretésre, hogy korábban a budapesti Vivicittá futófesztiválon megszólította őt egy Svédországban élő magyar futó – ő segítette Pista bácsit a göteborgi lehetőséghez. A versenyen 64 200-an indultak, Hován István 76 évesen, a kategóriája (76–80 évesek) 262 indulója közül kilencedikként ért célba.
A mozgással nem hagy fel
– A futásnak köszönhetően kétszer eljutottam Monacóba, versenyeztem többek között Svájcban, Belgiumban, Németországban és Svédországban.
Monacóban ugyanott futottunk, ahol a Forma–1-es futamokat rendezik, de a legszebb táj a göteborgi volt, ahol a szervezés és az egész körítés lenyűgözött – tette hozzá a sportember.
Úgy tűnik azonban, hogy nyolcvankét évesen eljött a „visszavonulás” ideje.
– Bejárhattam a világot, jól éreztem magamat a versenyeken. Mint mondtam, az egészségem miatt kezdtem el futni. Nemrég volt három hét, amikor nem mozogtam, minden bajom volt, nem tudtam aludni, nem tudtam enni, akkor is a futás tett rendbe. Ezt biztos, hogy folytatom a továbbiakban is, mert akkor érzem jól magam, ha futhatok, viszont nem tervezem már, hogy újabb versenyeken induljak – árulta el Hován István.

Forrás: Pusztai Sándor
A veterán futó az amatőr sportolói pályafutása alatt is szép éremkollekciót gyűjtött össze, kivágja az újságból az összes cikket, ami róla szól, és kedves emlékeket idéz fel benne a többtucatnyi póló is, amiket a versenyeken kapott. Pista bácsinak egy szívfájdalma van: úgy érzi, hogy szülővárosa nem ismerte el igazán az eredményeit.