Fatum-Nyíregyháza

2021.12.01. 08:58

Szerdán a Fatumon van a sor

Németh Szabolcs olyan hozzáállást akar a DVTK ellen, mint amit a lengyelek is mutattak.

MK

A legutóbbi bajnokin jól játszottak Pintér Andreáék

Fotó: Dodó Ferenc

Egy kisebb hullámvölgy végén magabiztosan megszerzett, Szent Benedek Akadémia elleni Extraliga-győzelem és a Chemik Police vendégeként elszenvedett nagy különbségű BL-vereség után kötelező feladat előtt áll a Fatum-Nyíregyháza. A jelenleg negyedik helyen álló címvédő együttes a nyeretlenül sereghajtó DVTK otthonában lép pályára szerda este.

Előre, mint a gyorsvonat

– Szeretnénk magunk mögött hagyni azt a negatív időszakot, ami az MTK mérkőzéssel bezárólag remélhetőleg lezárult – mondta el a mérkőzés kapcsán Németh Szabolcs vezetőedző. – Úgy gondolom, a Balatonfüred ellen megmutatta a csapat, hogy van tartása és megvan benne a potenciál, hogy azokért a célokért küzdhessen, amit még a szezon előtt meghatároztunk. A szerdai mérkőzéssel zárjuk az alapszakasz első körét, és felugorhatunk a tabella második helyére. Még az sem az a pozíció, amivel megelégszünk, de lépésről lépésre haladunk. A december arról szól, hogy minden pozíciót stabilizáljunk a csapaton belül, majd januártól úgy menjünk előre, mint a gyorsvonat. Már a DVTK elleni mérkőzésnek is ezt a célt kell szolgálnia.

Komolyan kell venni a meccset

A tréner sokszor hangoztatta már, hogy elvárása szerint csapatának minden mérkőzést ugyanolyan komolyan kell vennie. A szerdai ennek bizonyítására is jó alkalom, hiszen a rangos BL-meccs után legyőzhető magyar csapat elleni találkozó következik.

– Amíg én mondom, talán nem is annyira érthető, ha nem tapasztalják meg a saját bőrükön – reagált a felvetésre a tréner.

– A lengyel csapat tiszteletet tanúsított, amit jó volt érezni és jó volt látni, hogy a sztárjátékosok is milyen komolyan veszik a munkájukat, s közben mennyire élvezik a játékot. Pont azért élvezhették, mert komolyan vették a meccset, így nem csúszhatott hiba a gépezetbe. Picit eltúlozva, hasonló lesz ez a mérkőzés a DVTK ellen. Ha olyan komolyan vesszük a mérkőzést, mint a lengyel csapat tette ellenünk a BL-ben, akkor realizálhatjuk a két csapat közötti különbséget. A játékosoknak ez kutya kötelességük önmaguk és a klub miatt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában