Kézilabda

2022.01.22. 16:02

Agresszívan, kevés hibával

Bakó Botond fókuszált, motivált csapatot szeretne a pályán látni.

BB

Tavaly januárban az utolsó pillanatig nyílt volt az egymás elleni mérkőzésük | fotó: KM-archív/Pusztai Sándor

Fotó: Pusztai Sándor

Nyolc napon belül harmadik mérkőzését játssza szombaton a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli csapata, Karnik Szabináék az MTK vendégei lesznek a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. 

Igazi rangadónak ígérkezik a találkozó, ugyanis mindkét együttes az eddig eltelt tizenegy forduló után tíz megszerzett ponttal áll a bajnokság hatodik, illetve hetedik pozíciójában. A kisvárdaiak öt győzelmük mellett hatszor hagyták el vesztesen a játékteret, míg a fővárosi kék-fehérek négy győztes és öt vesztes meccs mellett két döntetlent tudhatnak magukénak. 

 

Edzőt váltottak 

 

A fővárosiak gólképességét meghatározó tényező, hogy nyáron visszaigazolt a Fradihoz tőlük Szöllősi-Zácsik Szandra, továbbá távozott egy másik átlövő, Szekerczés Luca is. Ám érkezett a helyére Anna Kekezovics, aki korábban Punyko néven lődözte a gólokat a Loki-színekben. Hozzájuk igazolt még a Boglári Akadémia-SZISE tehetsége, Koronczai Petra, a győri Kürthi Laura, továbbá a válogatott beálló, Szabó Laura. A védekezést a Siófokról jött Mazák-Németh Csillával erősítették meg, és csatlakozott hozzájuk Debrecenből Bánfai Kíra is. 

A szezont Golovin Vlagyimir vezetésével kezdték meg, női szövetségi kapitányi kinevezése után azonban november végén Vida Gergő váltotta a kispadon. A szakember Vida Gergő a 2020/21-es szezonban a Békéscsaba együttesét irányította, ezúttal a Debreceni Kézilabda Akadémia szakmai igazgatói székét hagyta ott a budapestiek hívó szavára. Vezetésével eddig egy mérkőzést játszottak, december végén a Vasas otthonából hozták el a két pontot. A koronavírus-járvány azonban őket sem kerülte el, így a Győr elleni múlt heti mérkőzésük elmaradt, és a szövetség határozatának értelmében a két bajnoki pontot 10–0-s gólkülönbséggel a Győr javára ítélték. 

– Sűrűn követik egymást a mérkőzések, természetesen ilyenkor nagyobb hangsúlyt fektetünk a frissítésre, mint az edzések számára. Szerdán éjfélkor értünk haza, csütörtökön több csoportban folytak az edzések, aki nagy terhelést kapott Vácon, az regenerációs tréningen vett részt. Pénteken pedig videózással és taktikai edzéssel készültünk a mérkőzésre – fogalmazott Bakó Botond, a Kisvárda edzője. 

– Nekünk az a feladatunk, hogy megfelelő agresszivitással és minél kevesebbet hibázva lépjünk pályára. Olyan minőségben kell játszanunk, hogy a végjátékban legyen esélyünk a mérkőzés megnyerésére. Egy nagyon fókuszált, motivált csapatot szeretnék a pályán látni – zárta Bakó Botond. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában