Nyíregyháza

2022.01.17. 17:30

Amerikai egyetemen üti a golflabdát a nyíregyházi fiatalember

Závaczki Bálint a B verziót követve Texasban pallérozza tudását tanulásban és sportban.

Mán László

Az Oroszlánok golfcsapata, a felső sorban bal szélen Bálint

Fotó: TEXAS A&M COMMERCE

Az elmúlt esztendő örökké emlékezetes marad Závaczki Bálint számára. A tehetséges ifjú golfozót óriási csapás érte, hiszen meghalt édesapja, aki egyben edzője és menedzsere volt. Az viszont örömteli, hogy felvették egy amerikai egyetemre, ott tanul és sportol. A 19 esztendős nyíregyházi fiatalember csúcstartóként, ötszörös juniorbajnok, 14 évesen Magyar Kupa-, majd matchplay-győztes volt, és jó néhány magyar és nemzetközi verseny bajnoka. 
Bálint nem csak a sportra, a tanulásra is mindig nagy hangsúlyt fektetett, bizonyítványában rendre csak jelesek szerepeltek. Ennek tükrében nem meglepő, hogy tavaly augusztusban sikeresen felvételizett a nagy múltú Texas A&M University menedzsment karán. 

 

Több egyetem is jelentkezett 

 

– Az egyetem B verzióként szerepelt annak idején a terveink között – kezdte érdeklődésünkre Bálint, aki a karácsonyt édesanyjával töltötte és a napokban utazott vissza Texasba. – A sajnálatos tragédia következtében nagyon nehéz volt döntéseket hoznom, de be kellett látnom, hogy ez a szükséges, következő lépés a karrieremben. A golfozás folytatása nem volt kérdés, de a hogyan tovább, s hogy mi lesz a jó, mindenképp fontos volt. Aztán döntöttem és jelentkeztem. A kiváló sport-, illetve tanulmányi eredményeimnek köszönhetően több egyetemtől is kaptam ajánlatot, aztán végül a Texas A&M Commerce egyetemre esett a választásom. 

– A tanórák délelőttönként vannak, az edzések pedig délutántól egészen estig tartanak. Heti minimum 23 órában edzünk, emellett erőnléti edzések is helyet kapnak a heti programban. A hét napból két pihenőnapra van lehetőségünk. A félévi GPA eredményem 4.0 lett, ami a hazai 5.0-nak felel meg. Hazautazni szemeszterenként, félévente lehet, téli időszakban egy, míg a nyári időszakban három hónapra. Nyáron Európában tudok versenyezni, a téli időszakban az itthon tartózkodás alatt a pihenésé és az erőnléti edzésé a főszerep – folytatta Bálint. 

– Az egyetemen csapatban edzünk, illetve utazunk versenyekre. Az első félévben a csapatunk szeptemberben egy második, októberben egy harmadik, míg novemberben egy első helyezést ért el az Amerikai Egyetemi Bajnokságon. A jelenlegi csapatban én vagyok az egyetlen elsőéves. Rajtam kívül még két európai van, egy német és egy skót srác, a többiek ázsiaiak, amerikaiak, dél-amerikaiak. Az edzőm és a csapattársaim egyaránt nagyon kedvesek, barátságosak, közvetlenek és segítőkészek; ez egyetemi szinten is elmondható. Igazi csapatszellemben tudunk együtt dolgozni, nincs rivalizálás. 

 

A maximumra törekszik 

 

– A sport mellett szemmel tartják a tanulmányi eredményt is. Nagyon fontos, hogy a sportban és a tanulásban is ki tudjuk hozni magunkból a maximumot. Számomra ez nem volt szokatlan, mivel eddig is igyekeztem megtalálni az egyensúlyt. Annyi különbséggel, hogy itthon még kicsit noszogatni kellett, kint pedig már saját döntésem az, hogyan osztom be az időmet úgy, hogy kihozzam magamból a maximumot, ami már magammal szembeni elvárás lett. Az első félév sikeres lezárása után pozitívan, bizakodva várom az idei kihívásokat és izgalmakat a sportban és a tanulásban egyaránt – így Bálint. 

 

 

A Texas A&M University–Commerce (a wikipédia nyomán)

A Texas A&M University–Commerce egy állami kutatóegyetem a texasi Com­merce-ben. Több mint 12 ezer hallgatóval az egyetem a harmadik legnagyobb intézmény a texasi A&M egyetemi rendszerben. Az 1889-ben alapított intézmény egyben a negyedik legrégebbi állami egyetem vagy főiskola Texas államban. 

A Dallas–Fort Worth metroplexum északkeleti szélén található, mintegy 105 km-re Dallas belvárosától. Az egyetem vonzza a hagyományos rezidens hallgatókat a Metroplexből és Északkelet-Texas kisebb közösségeiből. A Hunt megyében található fő campus mellett az egyetemnek Dallas és Mesquite belvárosában is van műholdas campusa; kurzusokat is kínál Korzikán és Mid­lothianban a Navarro College-val együttműködve, San Friscóban és McKinney-ben pedig a Collin College-val. 

Ami a sportot illeti, az egyetemi klub, az Oroszlánok színe kék-aranysárga. Az A&M-Commerce öt férfi sportágat kínál: labdarúgást, kosárlabdát, golfot, terepfutást és atlétikát, valamint hét női sportágat: kosárlabdát, labdarúgást, röplabda, softballt, golfot, terepfutást és atlétikát. 
Az A&M-Commerce két országos labdarúgó-bajnokságot nyert; a 2017-es NCAA Division II-bajnokságot és az 1972-es NAIA-bajnokságot. A NAIA tagjaként a kosárlabda az 1954–55-ös szezonban, a férfi csapatgolf 1965-ben, a férfi csapattenisz 1972-ben és 1978-ban pedig megnyerték az országos bajnokságot. Emellett számos atléta nyert egyéni nemzeti bajnokságot a közelmúltban. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában