Röplabda

2022.01.29. 09:35

Az energiát és a tüzet megtartaná

Németh Szabolcs a Kaposvár ellenihez hasonló, ám még precízebb játékot vár hétvégén.

MK

Újabb olyan mérkőzése következik a Fatum-Nyíregyházának, amit – ha utol akarja érni a Békéscsabát – kötelező megnyernie, ugyanakkor kellemetlenséget is okozhat az ellenfél, amennyiben az Extraliga címvédője nem koncentrál megfelelően. 
Szombaton 18 órakor az Újpest vendégeként lép pályára a Fatum. A hazaiak idáig három győzelem mellett ötször vereséget szenvedtek, utóbbi kategóriába tartozik a két csapat első, októberi mérkőzése, amit a Nyíregyháza 3:0-ra megnyert. A múltból ugyanakkor már felesleges kiindulni, hiszen tudjuk, a mieink kerete alaposan átalakult, és Horváth András együttesében is több változás volt az utóbbi időben. 



Napról napra olajozottabban 

 


– Más csapata van az UTE-nak, mint amelyik ellen az első körben játszottunk, hiszen három játékost cseréltek a kezdőjükben, és más a játékszisztémájuk is – fogalmazott Németh Szabolcs vezetőedző. – Nekünk erre kellett felkészülni, de továbbra is az a legfontosabb, hogy a saját játékunkra fókuszáljunk, azt minél inkább helyretegyük. Az a cél, hogy napról napra olajozottabban röplabdázzunk. Az elmúlt mérkőzésünk jó alapot mutatott, szeretnénk azt a stabilitást tartani és megfejelni azzal, hogy precízebbek legyünk bizonyos szituációkban. Fontos továbbá, hogy továbbvigyük azt az energiát és tüzes játékot, amit védekezésben a Kaposvár ellen nyújtottunk. 
A somogyiak elleni találkozón debütált a csapat egyik új igazolása, Cicic Marija, a fővárosi meccsen pedig a másik új játékos is pályára léphet, hiszen minden adminisztratív akadály elhárult az elől, hogy Ivana Radonjics bemutatkozzon a Fatumban. 

 

Borítókép: Lászlop Alexandráék (balra) győzelem után készülnek a szombati folytatásra | Fotó: Dodó Ferenc

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában