Kézilabda

2022.01.25. 09:27

Az utolsó pillanatig harcoltak a kisvárdaiak

Bakó Botond szerint ebben az állapotukban értékes a megszerzett egy pont.

BB

Udvardi Laura nyolc találatával a legeredményesebb kisvárdai volt

Fotó: KM-archív/Pusztai Sándor

Nyolc napon belül a harmadik bajnoki mérkőzését játszotta szombaton a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli csapata. A sűrű program nem sok pihenésre adott lehetőséget Bakó Botond tanítványainak, emellett a szakvezetőnek létszám- problémái is akadtak. 

A huzamosabb ideje hiányzó Veronika Habánková, Termány Rita és a decemberben kidőlt Natalija Szavcsin – aki már túl van a műtéten, megkezdte rehabilitációját és hamarosan visszatérhet – mellett az MTK ellen nem számíthatott Dombi Luca és Mérai Maja játékára sem, így különösen értékes a fővárosi kék-fehérek ellen szerzett egy pont (22–22). 

A találkozót jól jellemzi, hogy tizenkét alkalommal mutatott döntetlent az eredményjelző, és a felek között két találat volt a legnagyobb különbség. 

 

Végig volt tartásuk 

 

– Nehéz előjelekkel vártuk a mérkőzést, betegségek, sérülések miatt sok játékosunk hiányzott, és fáradt is volt a csapat, bármennyire is frissítettük őket – kezdte értékelését Bakó Botond, a Kisvárda edzője. 

– Ennek ellenére az első félidőben lendületesen, jó sebességben kézilabdáztunk. A második félidőre azonban elfogytunk, elsősorban az átlövőjátékunk és a beállójátékunk nem volt olyan színvonalú, hogy megnyerhessük ezt a mérkőzést. Viszont a védekezésünk és a kapusteljesítményünk, főleg a második félidőben kiemelkedő volt. Jó döntésnek bizonyult Leskóczi Boglárka beállítása, utánpótláskorú kapusunk huszonkét kapura lövésből tizenötöt hárított, amely kiemelkedő teljesítmény. 

– Többször volt lehetőségünk arra, hogy átvegyük a vezetést, még a hajrában is lett volna erre sanszunk, de időkérés után két ziccerünk is kimaradt. Ha ezek közül az egyiket értékesítjük, másképpen alakulhatott volna a végjáték. Azt gondolom azonban, hogy ebben az állapotunkban elfogadható a szerzett egy pont. Dicséret illeti a lányokat, hogy végig volt tartásuk és az utolsó pillanatig harcoltak a győzelemért. 

 

Kézilabda: NB I., női

További eredmények: Érd–Szombathely 32–25 (14–12), Siófok–Fehérvár 30–26 (13–14), DVSC–Vasas 31–29 (22–17).

A bajnokság állása

1. Győr 11 11 – – 333–216 22

2. FTC 11 10 – 1 319–242 20

3. Debrecen 12 10 – 2 330–273 20

4. Vác 12 8 – 4 370–331 16

5. M.óvár 12 7 1 4 390–356 15

6. MTK 12 4 3 5 310–315 11

7. Kisvárda 12 5 1 6 306–321 11

8. Siófok 12 5 – 7 368–383 10

9. Dunaújváros 11 5 – 6 295–312 10

10. Budaörs 11 4 1 6 283–324 9

11. Fehérvár 12 2 2 8 293–325 6

12. Érd 2 3 – 9 289–346 6

13. Vasas 12 3 – 9 327–391 614. Szombathely 12 1 – 11 293–371 2

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában