Szparika

2022.01.25. 09:45

Délelőtti hétnyitó hazai tréning az örökösföldi műfüvön

A felkészülés célegyenesében a Szpari – a török túráról lemaradtak is csatlakoztak társaikhoz.

KM

Hétfő délelőtt még csak a műfüvön tudtak edzeni a Szpari játékosai

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

Ugyanaz a nap sütött hétfő délelőtt, mint az elmúlt héten. Mégis mennyivel másabb volt itthoni mínuszban várni a tréninget, mint az elmúlt héten a törökországi edzőtáborban. Szombaton onnan érkezett haza a Nyíregyháza Spartacus együttese. A vasárnap a pihenésé volt, hétfőn azonban már folytatódott a meló, hiszen vasárnap már bajnoki következik. 

Feczkó Tamás az örökösföldi sporttelepen tartotta az első itthoni tréninget, egyelőre még csak a műfüvön. Ezen már ott voltak azok, akik betegség vagy sérülés miatt lemaradtak a törökországi túráról, így Nemes Milán, Csilus Ádám és Debreceni Zalán. Sőt, a szudáni válogatott Yasin Hamed is visszatért Kamerunból, az afrikai nemzetek kupájáról. 

 

Minél több taktikai gyakorlás 

 

– Amiért mentünk – azaz hogy minél több taktikai dolgot gyakorolhassunk –, azt elvégeztük, az időjárás és a pályák állapota is megengedte mindezt. Az edzőmérkőzéseken első osztályú csapatok mellett egy olyan orosz gárdával találkoztunk, mely a feljutásért harcol. 

 

Bizonyíthattak a fiatalok 

 

– Láttuk, hová kell még fejlődnünk. Sajnos Debreceni Zalán épp az indulás előtt betegedett meg, így ő nem tudott velünk jönni, ami nagy hátrány, hiszen kint komoly terhelést kaptak a labdarúgók, viszont több saját nevelésű fiatal velünk tarthatott, akik bizonyíthattak. Azt is láthatták a meccseken, hogy gyorsaságban, erőnlétben és agresszivitásban hol tartanak nemzetközi szinten a gárdák. 

– Szokol Zsolt az egyik edzésen fájdalmat érzett a lábában, ma megy orvosi vizsgálatra, utána dől el, mennyire komoly a probléma. Ezen a poszton egyébként is kevesen voltunk, így oda még szeretnénk egy játékost igazolni. Bíztunk abban, hogy hazatérve tudunk majd füvön edzeni, de fagyott a talaj, így jelenleg a műfű maradt. Remélem, a hét második felében megengedi az időjárás, hogy füvön dolgozhassunk – nyilatkozta a hétfői tréninget követően a klub honlapján Feczkó Tamás, a Spartacus vezetőedzője. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában