Kézilabda

2022.01.26. 20:21

Előkerültek a góllövő kesztyűk

A Kisvárda parádés második félidei teljesítményének köszönhetően győzött és továbbjutott a Magyar Kupában.

Fotó: DODO FERENC

Két tartalékos csapat találkozott szerdán Kisvárdán a Magyar Kupa 4. fordulójában. Sok más alakulathoz hasonlóan a mosonmagyaróváriakat is utolérte a kovid-fertőzés, így többek között hiányzott Hajtai Vanessza, Tóth Gabriella és Stranigg Zsófia is. A hazaik mestere is a megszokottól szűkebb keretből gazdálkodhatott, a régebb óta maródiak mellett az MTK ellen bajnoki találkozóhoz hasonlóan Bakó Botond ezúttal sem számíthatott Dombi Luca és Mérai Maja játékára.

 

Nehezen lendültek játékba

 

A vendégek kezdtek frissebben, a negyedik perc elején már a negyedik találatuknál jártak, amelyre csak Karnik Szabina tudott válaszolni. Lassan melegedtek bele a hazaiak, előbb a védekezésük keményedett fel, jó ütemű kilépésekkel akadályozták a vendégek átlövőit és a beálló körül is jól szervezték meg a játékukat. Dombi Katalin egyenlített, majd szintén az ő góljával vezetett először a Kisvárda. Gyurka János azonnal ki is kérte első idejét, a rövid pauza azonban nem sokat változtatott a helyzeten, továbbra is a hazaiak irányították a játékot. Aztán jött egy közel tíz perces kisvárdai gólcsend, amelyet kihasználtak a vendégek, így döntetlennel vonultak öltözőbe a felek.

Fordulás után előkerültek azok a bizonyos góllövő kesztyűk, amelyeket Bakó Botond hiányolt az utóbbi időben. Karnik Szabina kezdte meg a gólok gyártását, méltó partnere volt ebben Siska Pálma, Tamara Radojevics, de Mészáros-Mihálffy Adrienn is kipúpozta párszor a hálót. Fokozatosan nőt a különbség a két gárda között, Udvardi Laura góljával már kilenc volt közte. A végén még Makkai Kitti és Zavaczki Boglárka is betalált, Leskóczi Boglárka pedig szép védéssel búcsúzott a hálás közönségtől. A Kisvárda ezzel a remek győzelemmel a legjobb nyolc közé jutott a Magyar Kupában.

 

Női Magyar Kupa, 4. forduló

 

Kisvárda Master Good SE-Motherson Mosonmagyaróvári KC 31-24 (13-13)

Kisvárda, 200 néző, v.: Andorka, Hucker. Kisvárda: Mátéfi – Dombi K. 5, Mészáros-Mihálffy 2, Karnik 5, Juhász 3, Radojevics 4/2, Sztamenics 1. Csere: Leskóczi (kapus) Udvardi 2, Bouti 3, Siska 3, Makkai 2, Zavaczki 1. Edző: Bakó Botond. Kiállítások: 4, illetve 2 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 1/0.

További eredmények: Vasas-Siófok 24-32, Dunaújváros-MTK 28-26, Kozármisleny-Vác 19-41.


 

Címkék#kézilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában