Kisvárda Master Good

2022.01.05. 09:53

Találkoztak, teszteltek, majd belecsapnak a lecsóba a várkertiek

Az élvonalbeli focisták megismerték a közeljövő programját, a következő héten indulnak Törökországba.

KM

Erős Gábor (j) köszöntötte a civilben ülő játékosokat, majd részletesen ismertette a közeljövő programját

Fotó: kisvardafc.hu

Az év végén bizony mindig jól jön egy pluszszabadnap. Sokan voltak vele így, többek között a Kisvárda Master Good élvonalbeli focistái. A csapatok zöme már hétfőn elkezdte a felkészülést, Erős Gábor vezetőedző azonban még egy napot kihajtott a klub vezetésénél a játékosoknak. Akik persze egyéni edzésterv alapján eddig is készültek, ám csak kedden délután találkoztak egymással az öltözőben. 

 

Új arcok nélkül 

 

Voltak, akik még nem érkeztek meg, új arc azonban egyelőre még nem volt. Előtte a szakvezetők részletesen átbeszélték az elkövetkezendő időszak programját, főként a törökországi edzőtábor menetrendjét. 

Aztán a játékosok is megtudhatták, hogy mi vár rájuk a közeljövőben. Kedden volt még tesztelés is, szerdán pedig délelőtt egyéni felmérések lesznek, az ebéd után már igazi tréning a pályán. Csütörtökön aztán valódi ritmusban két gyakorlás következik, pénteken egy foglalkozást vezet a szakmai stáb, a ráhangoló első hét pedig szombaton egymás közötti játékkal ér véget. 

Vasárnap pihenhetnek a focisták, hétfőn egy, szerdán két tréning a program. A szerda a pakolásé és az utazásé lesz, hiszen az együttes az NB III.-as csapat játékosaival kiegészülve törökországi edzőtáborozásra indul. A főhadiszállás Sidében lesz, ahol remélhetőleg jó időben és remek feltételek között gyakorolhatnak majd a népes várdai küldöttség tagja. Az élvonalbeli gárda a tervek szerint három edzőmeccset fog játszani. Az ellenfelek között van az azeri élvonalban harmadik Neftci Baku, a cseh első osztályban ötödik Baník Ostrava és a kazah első ligában negyedik FC Kilizsarral. 

Utána ismét pakolás a fő program, hiszen másnap hazaindul a csapat, és itthon felkészül a folytatásra, a január 29-i, debreceni vendégjátékra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában