Sportvadászat

2022.01.29. 11:30

Visszavárják a törökországi hegyek

Hajnaltól estig járták a sziklás vidéket, de elejthető bezoárra nem leltek.

MML

Fenn a hegyekben 

Forrás: Mikucza Zsolt archívuma

A hóval borított magas, sziklás hegyek vonzzák a Nyíregyházán élő sportvadászt, Mikucza Zsoltot, számára az extrém körülmények jelentik az igazi kihívást. Mint a közelmúltban a Horgász, vadász oldalon beszámoltunk róla, január közepén két társával Törökországba készült, hogy terítékre hozzanak egy-egy bezoárt. 

 

Milyen sikerrel ért véget a törökországi vadászat? – kérdeztük meg az Ázsiából a napokban hazaérkezett vadásztól. 

 

Hőkamerával, távcsővel 

 

– Lehet, hogy az olvasókat jobban érdekelné majd a későbbi folytatás, mivel ez mostani utam eredménytelenül fejeződött be. Négy napon keresztül ugyanis szinte folyamatosan mentünk több autóval, jártuk a hegyeket, de nem jártunk sikerrel. 

 

– Hiába volt velünk 5-6 hegyi vezető, akik jól ismerik a hegyvidéket, éberen figyelték a tájat, keresték a bezoárokat hőkamerával, távcsővel, de nem találtak elejthető vadat. Kerestük a kecskék nyomait 2500 méteren, lejjebb, 2200 méteren, majd lementünk a völgybe a folyóhoz, de nem jártunk eredménnyel, pedig ezek a hegyi kísérők mindent megtettek értünk. Rajtunk kívül voltak még más vadászok is, ők sem jártak eredménnyel – elevenítette fel a törökországi eseményeket Mikucza Zsolt. 

Lövésre készen a parkolóban 

 

– Az utolsó napokban az egyik hegyoldalon láttam sok bezoárt, csakhogy 8 évesnél idősebb bakot lehet elejteni, azonban ilyen korú kecskét a kísérőink nem tudtak mutatni nekünk. Talán mondanom sem kell, keserű szájízzel jöttünk haza. Bosszantott, hogy hó is volt, hideg is volt, az időpont is ideálisnak tűnt, mégsem tudtunk egy lövést sem leadni. Igaz, egyszer szóltak a kísérők, hogy látnak egy elejthető bakot, ami egy sziklacsúcson állt, és egy parkolóból kellett volna meglőni. Nagy sportértéke nemigen lett volna, de elkeseredettségemben, hogy kecske nélkül jövünk haza, végül igent mondtam. Akkor meg a kísérőink kezdtek el vitatkozni azon, hogy valóban terítékre hozható-e az a bezoár. 

 

– Végül megegyeztek abban, hogy lőhető, megkezdtem a felkészülést a lövésre. A bezoár legalább 350 méterre volt tőlünk, s nagyon erős szél fújt. Mire mindennel elkészültem, megérkezett egy hatósági személy, aki egész héten velünk volt, mert ellenőrizte a vadászatunkat, s közölte, hogy a kecske már egy másik vadőr területén tartózkodik, így aztán a lövésből semmi sem lett. 

 

– Ráadásul egy nappal később érkeztünk meg a hegyekbe, mert a rossz időjárás miatt törölték Törökországon belül a hazai légitársaság járatait, így kevesebb időt tölthettünk a hegyekben, illetve kevesebb idő jutott a bezoárok keresésére. Már ez rányomta a bélyegét az egészre. Felajánlották, hogy maradjak még egy-két napot, de annyira kilátástalannak tűnt az egész, hogy nem lett volna értelme a maradásnak, felesleges lett volna átíratni a repülőjegyeket. 

Se izgalom, se szenvedés 

 

– Amit az indulás előtt is mondtam, hogy nagyon kiszámíthatatlan, mire is elegendő ez a szűk idő, bejött. Ritkán fordul elő, hogy három vadász lövés és kecske nélkül jöjjön haza egy vadászturnéról. Ha legalább egyet sikerült volna elejtenünk, vagy ha lettek volna célt tévesztett lövéseink, akkor nem szólok egy szót sem. De hogy annyira nem volt semmi, hogy még el sem sütöttük a fegyverünket, nagyon meglepett bennünket. 

 

– Az igazi magashegyi izgalmakat és szenvedéseket még nem kaptuk meg a török bezoártól. Bár hideg volt, erős szél is fújt, volt részünk havazásban, mínusz 15-20 fokban, a sportértékét most még nem adta meg nekünk a bezoárvadászat. Szeretnék visszamenni a török hegyek közé, most várom a jelzést, hogy mikor tudnának fogadni – tette hozzá befejezésül Mikucza Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában