Megyei I.

2022.02.23. 08:04

Négy góllal közelített a tavaszi cél felé a mándoki támadó

A csapaton belüli hangulat és a bizalom is segíti a góllövőlista éllovasát.

MK

Gyüre Tamás (labdával) eddig a legeredményesebb a megye egyes bajnokságban

Fotó: KM-archív

Gyüre Tamás és a Mándok remek őszi szezon után a tavaszt is parádésan kezdte. Mint ismert, Lakatos István játékos-edző csapata az idei első fordulóban, múlt hétvégén 7–2-re legyőzte a Gyulaházát, a góltermésből négyet vállalt magára a 20 éves támadó. 

 

Igyekszik bizonyítani 

 

– Nagyon élveztem a meccset, mint mostanában mindig – fogalmazott Gyüre Tamás. – Jól megy ebben a szezonban, amihez hozzájárul a csapaton belüli hangulat. Bíznak bennem, kiszolgálnak, el is várják tőlem a jó játékot és én is próbálok úgy teljesíteni, hátha van még lehetőség feljebb jutni. Igyekszem bizonyítani. 


Tamás az előző idényekben „ingázott” Kisvárda és Mándok között, többször is csapatot váltott. Legutóbb nyáron tért vissza a megye egyes egyesülethez egy féléves, NB III.-as kitérőt követően. Itt abszolút kiemelkedik a mezőnyből, 20 találatával vezeti a góllövőlistát, és mint mondta, az élen is maradna.

 

Nem a levegőbe beszélt 

 

– Úgy jöttem vissza Kisvárdáról, hogy az első edzésen bejelentettem, idén megnyerem a góllövőlistát. Akkor csak poénból feldobtam, de már egyre kevésbé nevezhető viccelődésnek. A félszezont tizenhat góllal zártam, de öt meccsen nagyon magam alatt teljesítettem, nem találtam be egyszer sem. Ebben a félévben is szeretnék ennyi gólt szerezni, vagy még többet is. Az egész idényt tekintve szerintem a harmincöt-negyven is reális lehet. Ha nem nyerem meg végül, akkor sem történik tragédia, csak a csapat teljesítsen jól – tette hozzá. 


A múlt hétvégi négy találatban volt egy 25 méteres bomba, a másik három esetben – elmondása szerint – csak be kellett fejeznie az akciót, a csapat szépen felépítette és végigvitte a támadást. Szerinte épp ennek a csapategységnek köszönhető, hogy jelenleg a harmadik helyen állnak. 


– A második hely meglehet, ha nem bukdácsoltunk volna olyan meccseken, amiken magunkat vertük meg, akkor még akár bajnoki elsőségre is lett volna esélyünk, így sincs még persze veszve. Minimum a legjobb háromban kellene végeznünk. Rendkívül összeszedett a csapatunk, jó játékosok alkotják, többen akadémián nevelkedtünk, minden értelemben jó a társaság Mándokon. 


Az éllovas Nyíregyházától kilenc, a második Vásárosnaménytól két ponttal lemaradó Mándok a Kemecséhez látogat a következő fordulóban.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában